MENÜ
  • Zalatnay Cini gyilkossággal fenyeget?

    Terry Black zsarolásért jelentette fel a rendőrségen Zalatnay Saroltát és lányát. Álltása szerint már gyermekei épségét félti, miután az énekesnő többször megfenyegette őt telefonon keresztül.

    Nemrég ismét gyanusítottként hallgatták ki a 64 éves Zalatnay Cinit egy másfél millió forintos csalás ügyében. A történtekkel kapcsolatban Terry Black is kifejtette véleményét egy közösségi portálon, melynek következtében állítólag több alkalommal fenyegető telefonokat kapott az énekesnőtől és lányától.

    „Zalatnay és lánya ezután többször is megfenyegetett, hogy ‚elintéztet, ki fog nyíratni, ha másként nem megy, a gyámhivatallal elveteti a gyerekeimet‘. Egy másik telefonhíváskor a művésznő lánya közölte: ‚Minden eszköze megvan ahhoz, hogy eltegyenek láb alól.“ – magyarázta Terry Black, aki azt állítja, ma tisztességes élete lehetne, ha Cini nem forgatja ki vagyonából.

    Terry Black így folytatta: „Szerda éjjel pedig már tényleg megijedtem, amikor a lánya közölte, hogy vigyázzak a gyerekeim testi épségére. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, hiszen Fanni és Dani már egyedül jár iskolába, tényleg bármi történhet velük. Ők az egyetlenek, akik számítanak, velük tényleg meg lehet zsarolni.”

    Zalatnay teljes higgadtsággal tagadja a vádakat, lányával nyilatkoztak: „Reagálni sem kívánunk egy olyan állításra, aminek minden szavát bármikor meg tudjuk cáfolni. Különben is, saját kérelmünkre figyelik minden ki és bejövő hívásunkat.“ Ha ez tényleg így van, a rendőrségnek könnyű dolga lesz eldönteni, melyik fél mond valóban igazat. A rendőrség a feljelentéssel kapcsolatban még nem kívánt nyilatkozni.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon