MENÜ
  • X-Faktor – A nyolcadik döntő

    Újabb versenyző esik ki a 2012-es X-Faktorból

    Bevonult Nóri, bevonultak a mentorok, rajtuk a kis vörös szalag, ők is emlékeznek a AIDS világnapjára, becsülendő. Egyre nagyobb a tét, mondogatja nagy bölcsen Nóra. Maleket megrémiszti a gondolat, hogy a mentoroltjai egymás ellen párbajozzanak, Geszti Péter is készíti fel őket erre, Keresztes meg Nagy Feró ebben a szituban nem túl kompetensek, főleg Feró aki már két titkos kedvencének drukkol.

    Oláh Gergő kezd, a széria egyik fénylő gyémántja, aki szülinapos, ráadásul kicsit ki is lehetett húzni megint a szegény volt-kártyát. Szomorú, hogy meg kellett élni, hogy Gergő unalmasan, langyosan, sőt, hamisan énekeljen, de ez is elkövetkezett, csak a dal közepén kezdett el újra előjönni a versenyző dinamikus ereje, aztán a végén megint kihúny. Ez most nem volt jó. Nagy Feró szerette volna ha később Gergő bevenné egy buliba, Ildikó meglepően őszinte volt, ő többet várt, ez most nem volt jó, Geszti ugyancsak így érezte, de nyugodjunk meg, Gergő személyisége jó, a többit meg kit érdekel egy énekversenyben?

    Csobot Adél következik. Adélt megint próbálják dívaként eladni, mint aki egy erős femme fatale, csak hát annak a nevében benne van a femme szó, ami nőt jelent, itt meg nincs nő a színpadon csak egy cuki kislány, akiről először el sem lehetett dönteni, hogy mégis milyen nyelven énekel.  Sok tánc, ami mosolygott is mindenki, jaj hát ez a cuki Adél megint milyen cuki. Mellesleg az előadás nem is volt rossz, hamis hang nem volt, pedig azért Csobotnak is szokása. Eddig ez volt a legjobb tőle, ezt alá lehet írni. Gesztinek ez picit sok volt, kedves volt, Keresztes szerint olyan volt mint egy díva – nem. – és ügyesezik. Feró használt két idegen szót. Malek szerint anyukájának is tetszett volna, aki a dal eredeti előadója volt. Erre Csobot simán rávágja, hogy ezt a dalt mintha neki írták volna, ennyit az emlékekről.

    Stone érkezik, aki a legtöbbet énekelt eddig az X-Faktor színpadán, nagy benyomást azért mégsem hagyott. Stone Charlie-t énekel, ez jól illik a hangszínéhez, itt most nincs is probléma, Stone szépen énekelve álldogált egyedül a színpadon, nagyon izgalmas volt. Malek pont ezt kritizálja, bár ú azt mondta, hogy irigyli érte. Feró ha jól belegondol, Stone már benne van a legjobb ötben. Ez így van. Nem akar rosszat mondani, mert szereti. Geszti szerint Stone már megnyerte a saját X-Faktorát. Keresztes elmondása szerint a tények makacs dolgok, jó volt laza volt, Ildi kócos.

    Miután megbeszélték, hogy neki a lírai dalok állnak jól, gyorsan beválasztottak Szabó Dávidnak egy Livin La Vida Locát Ricky Martintól, ami egyszerűen borzalmas. A hangokról nem beszélünk, mert az itt ugye nem számít, tűz sehol, a dalba való elmélyülés sehol, de legalább a tánc megy – kerek 10 másodpercig – és a bőrnaci is olyan rickis, szóval jó lesz ez. Az utolsó sort jól énekelte. Geszti védi Dávidot, mert Ricky is ilyen szólamban énekelte, Keresztes szerint énekre oda kellene figyelni, de az mellékes, hogy Dávid nagyon csajozós, és maga Ildi is flörtölt vele. Az hogy mint mondott pontosan, nem derült ki, mert Keresztes szerint sokba kerülne. Hajjaj, káromkodás, NMHH?

    És érkezik Antal Tímea, a műsor másik gyöngyszeme, aki megmenti az egész műsort egy gyönyörű népdalt és hibátlan – tényleg hibátlan – hanggal. Nem kell kamerába szuggerálni, nem kellenek táncosok, nem kell erőltetett tapsbetét, elég egy hang is. Geszti szóhoz sem jut, Keresztes szerint még mindig kellene pici szenvedély – nem. – Feró szerint pedig Timi bizonyította, hogy ennek a dalnak itt a helye és a lány bármit énekel, az jó. Malek is el van ájulva. Mi is.

    Újra Oláh Gergő a színpadon, most kicsit visszahozhatja előbbi sikertelenségét, bár a hangok tisztábbak, szebbek de az erő valahogy most sincs meg. Ettől függetlenül Gergő újra az a verseny lett, aki életet lehet a műsorba, jön is a tapsvihar, Gergő visszatért. Keresztes örvendezik, Feró dicsér  bár az eleje neki sem tetszett, ahogy Maleknak sem, de a vége mindenki számára csodálatos volt. Geszti kisfiamozik egyet és büszke, hogy Gergő már a profizmusra készül. Ördög Nóra gyorsan elmondja, hogy “hát közmunkás voltál” ami egy kicsit sértő a közmunkásokra nézve…

    Csobot Adél van itt újra, végre a személyiségéhez illő dallal, pont ezt adta elő a Megasztár 5-ben a 11 éves versenyző, Patai Annácska is, milyen ironikus. Energia sok nincs, megdöbbentő, hogy tele a színpad táncosokkal, projektorokkal, fényekkel és mégis, sehol semmi show. A hátsó kórus kicsit elnyomja Adél hangját, ami roppant kínos. Feró természetesen örül, tetszett neki, Ildikó pedig unatkozott néha. Gesztinek ez már nem elég érdekes, hogy Adél édes, a többi mentor pedig képtelen felfogni Péter szavait, holott a showbiznisz egy alaptételéről szónokolt.

    Stone-jelenés van megint valami legendás angol kiejtéssel, szinte látjuk a kezébe nyomott dalszöveg lépét: dö vájzmen szed, dzsöszt fájnd your pléjsz. A nevetséges kiejtésen kívül nagy bajok nincsenek, Stone elég jól nyomja ma. Geszti felhozza, hogy nem volt jó az angol kiejtés, Keresztes kikéri magának, mert nem tud angolul és legalább próbálkozik. Próbálkozik. Próbálkozik. Próbálkozik. “Volt benne magas hang, azt ügyesen kivágtad!” Hajj de jó, pont erről szól ez a műsor, nem, kerüljük ki a nehézségeket!

    Antal Tímea alig fújta ki magát, itt is van Beyoncéval, kecsesen félreteszi Stone mikrofonját, tényleg, mint egy profi, pont ilyen pillanatokon érződhet. A dal közepén kicsit átmegyünk Crazybe, ahol megmutatja újra, hogy igen, ilyen hangokról kellene szólnia az egész versenynek. Csodálatos volt, energiadús volt, így kell csinálni. Ildi megijedt, a de a dal második része után megnyugodott, Feró szerint az egész elejétől kezdve jó volt, Malek pedig a mikrofonmalőrt emelte ki. Geszti egyetért  Keresztessel, szuper volt, de még több érzést kér. Malek újra kiemeli a mikrofonmalőrt és a profizmust, hogy könnyen lehetett váltani a népdalról Beyéncéra. Ördög Nóra pedig bedobott a közösbe egy borzalmas poént “Jaj megtaláltad az állványom” amit meg is duplázott. Istenem segíts.

    Szabó Dávid jön hogy megmutassa lírai oldalát, egy Demjén Rózsi dallal, megfogva azt két lábánál és jól megerőszakolva. Mármint a dalt, nem a Rózsit. A refrénnél beindulnak a ledfalak és Dávid is, végre jönnek a hangok, a mai adásban tőle először és innentől kezdve le sem áll, talán Dávid az utolsó pillanatban menekült meg attól, hogy az adás leggyengébb láncszeme legyen. A mentorok is a dal elejét kritizálják, de végül megegyeznek, hogy ez jó lett végül.

    Jöhetnek a párbajozók!

    Akik biztosan maradnak: Csobot Adél, Antal Tímea és Oláh Gergő.

    A két párbajozó Stone és Szabó Dávid!

    Stone érkezik, előveszi legjobb torokhangját egy borzalmas unalmas produkcióval. Szabó Dávid sem okoz nekünk szívinfarktust, de a műsor színvonalához képest szépen énekel, bár ez azért nem olyan nagy dolog.  Minőségben ő nyerte a párbajt.

    Jönnek a mentorok! Keresztes természetesen saját jelöltjét akarja bent tartani, így Dávidot küldi haza. Geszti szerint nem véletlen, hogy Stone újra itt áll, őt küldi haza. Nagy Feró Stone-t küldi haza. Malek ugyancsak Stone-t küldi haza, aki búcsúzik a műsortól.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon