MENÜ
  • VV Veronika interneten ismerkedik

    Úgy érzi, megtalálta élete párját.

    Bár a ValóVilágból megismert lány az utóbbi időben sokat csalódott a férfiakban, ez nem vette el a kedvét az ismerkedéstől. Hiába fogadkozott már pár hete, hogy egy időre nem szeretne komoly kapcsolatot, mégis regisztrált az egyik népszerű társkereső oldalra. Sőt: a lovebox nevű portálon valódi főnyereményként, jackpot girlként hirdeti magát.

    „Igen, igaz, tényleg jelen vagyok néhány hete ezen az oldalon. Annyira sokan írnak, hogy képtelen vagyok minden levélre válaszolni. Igazság szerint nem is nagyon akarok, mert megválogatom, hogy kivel találkozgatok” – mesélte a platinaszőke lány.

    Bár úgy tűnik, a regisztrációja nem lesz hosszú életű, máris megtalálta álmai pasiját.

    „Ha minden úgy alakul, ahogy tervezem, rövidesen törlöm magam! Van most valaki, akivel ismerkedem, nagyon jól alakulnak a dolgok. Nem szeretnék semmit elkiabálni, még a nevét sem akarom elárulni. Legyen annyi elég, hogy ő korban abszolút hozzám illik, lehet, hogy ő az én főnyereményem –nevetgélt az egykori villalakó. – Megfordulunk itt-ott együtt, a hét végén például a Balaton Soundon is közösen voltunk. Fantasztikus volt, annyit még talán elmondhatok, úgy néz ki, ő a tökéletes pasi, épp olyan, aki nekem való.”

    A hódoló valóban tökéletes lehet, ugyanis Veronika az adatlapján kikötötte, hogy csak egy bizonyos színvonal felett hajlandó szóba állni a pasikkal. Sok boldogságot!

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon