MENÜ
  • VV Vera pornósztár akart lenni

    A villa legutóbbi párbaján kiesett lány a pornószakma csúcsára akart jutni, de végül a lelkiismeretével nem tudott elszámolni.

    VV Vera eltökélte, hogy felhagy munkájával és a pornó világában keres érvényesülési lehetőséget. Így akarta elérni álmait, és az elismertséget.

    „Halálosan komolyan gondoltam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Korban megfelelő voltam, az adottságaimmal sem volt baj, elhittem, hogy sikerülhet. Jó egy évvel ezelőtt jutott oda az életem, hogy nem láttam másban kiutat. Nem volt normális párkapcsolatom, a munkámban már nem találtam örömöt, ezért gondoltam, talán a pornózás megoldás lehet anyagilag és szakmailag is. A lelkemmel azonban nem tudtam elszámolni” – árulta el a lány, aki sejtette, hogy castingfilmje előbb-utóbb nyilvánosságra kerül.

    „Tudom, hogy a jövőben én leszek a pornós Vera, de nem érdekel. Én ezt nem tartom degradálónak. Nekem a pornósokról az jut eszembe, hogy jómódú, igényes színészek, amit én a lelkiismeretem miatt képtelen voltam elérni. Már a casting utáni délutánon rettentően megbántam, amit tettem, de akkor már nem lehetett letiltani, hiszen a film forgalmazója kiajánlotta külföldre az anyagot. Egy hét múlva hívott, hogy óriási siker, ha én is akarom, akkor azonnal egy hónapos szerződést írhatok alá.

    Egy hónap alatt akár egymillió forintot is kereshetett volna, de elmondása szerint a „szájjal való kényeztetésen kívül” másra nem lett volna képes. Végül visszautasította az ajánlatot.

    És szerinted most hogyan tovább? Munka vagy vissza a pornóiparba?

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon