MENÜ
  • VV Fecó kifizette az abortuszt

    A ValóVilág játékosa párjával, Angélával úgy döntött, hogy nem vállalnak egy újabb gyereket.

    Ennek legfőbb oka, hogy a  39 négyzetméteres panellakásban nem fér el egy harmadik gyerek.

    “Egy önkormányzati lakás jelenthetett volna megoldást, de ilyet a hivatalban ígérni sem mertek” – mondta Fecó, miután elárulta, hogy befizették a 28 600 forintos csekket, és hétfőn lesz a felesége abortusza.

    Úgy tűnt, a nagypolitika segíthet szorult helyzetükön,  Fecó beszélt is Kiss Norberttel, a volt köztársasági elnök irodavezetőjével.

    “Rendes volt, felvilágosított, hogy az adókedvezménnyel és a magasabb családi pótlékkal nem kerülhet több pénzbe a harmadik gyerek, de megértette, hogy egy öttagú családnak túl kicsi ez a lakás. Most tudnék nagyobbat bérelni, mert vannak fellépéseim, de ősztől már biztosan nem fognak falunapokra hívni.”

    Különben Angélának nem ez lesz az első terhességmegszakítása. Kilenc éve született volna meg első gyermekük, de a negyedik hónapban kiderült, hogy beteg. Akkor nagyon megviselte az eset az asszonyt, Fecó most is ettől tart.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon