MENÜ
  • Vörösre festett haja miatt tiltották el

    A jogvédő szervezet is állást foglalt az ügyben.

    Eltiltották a középiskola látogatásától azt a hatodik osztályos lányt, aki jó jegyeit úgy ünnepelte meg, hogy pinkre festette haját. Azonban az iskola szigorú szabályai ezt nem engedik meg, így megrovásban részesült.

    A brit szigetországban  egyes iskoláiban a mai napig szabályozzák a diákok hajviseletét és öltözködését. Annak ellenére, hogy Brianna Moore kiemelkedő tanulmányi eredményével és rendszeres közösségi szolgálatával nagyban hozzájárult az iskola hírnevéhez, az igazgatóság úgy döntött, kirívó színű haja nem megfelelő ahhoz, hogy az intézményben tanulhasson.

    Az esettel kapcsolatban azonban az ACLU, liberális, emberi jogokért küzdő szervezet emelt hangot.

    „Magatartási és tanulmányi okokból kiszabott büntetéssel szemben nyilvánvalóan nem lett volna célunk felszólalni. Azonban egy olyan esetben, amikor példaértékű magatartással és szorgalommal állunk szemben, úgy érezzük, csak az, hogy milyen a kinézete a diáknak, nem szolgálhat okként az eltiltásra. Ez diszkrimináció, mely hátrányosan érinti a diáklányt, így kötelességünknek éreztük állást foglalni az ügyben.” – mondta el Kathleen MacRae az ACLU jogvédő szervezet igazgatója.

    Úgy tűnik, a szervezet sikerrel járt, hiszen Brianna visszatérhetett az iskolába. Az igazgató, Wendy Lapham elmondta, ezentúl nem érheti hátrányos megkülönböztetés a hajviselete miatt, hiszen tanulmányi eredményei miatt ezesetben kivételt tesznek szabályaikkal szemben.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon