MENÜ
  • Visszatért Furtado kisasszony!

    2009-ben adott ki legutoljára albumot a kanadai énekesnő Mi Plan címmel, most pedig újra megörvendezteti rajongóit: ezúttal újra angolul!

    Visszatért Furtado kisasszony! Nelly Furtado, aki még 2001-ben kezdte pályafutását egyfajta anti-Britneyként, de első két albuma után ő is hamar felfedezte az eladható zene világát, leginkább ekkor szert téve a világhírnévre. Az portugál-kanadai énekesnő viszont az utóbbi években elkezdett visszakanyarodni régi énjéhez, mely utat új zenei anyagában is szerencsésen követi.

    A Big Hoops (Bigger The Better) című videó Nelly T.S.I. (The Spirit Indestructible) című új albumának előfutára, mely júniusban kerül a boltok polcaira. Furtadó nagy reményeket fűz új korongjához, melynek hangzása elmondása szerint “nagyon autentikus lélekkel teli.”

    Hallgatva az énekesnő új dalát – melyet Darkchilddel, Britney egyik jól bejáratott producerével készített el – Furtado egyre inkább talál vissza régi önmagához, játszva a hangjával, a hangsúlyokkal és felhasználva azt a bájos játékos stílust, mely egy időben jellemzője lett. A különleges, X által rendezett videóban Ton Duncan is feltűnik, amerikai őslakos hullahoppkarika-táncos is.

    Nem mondjuk, hogy könnyen emészthető dal, de tagadhatatlanul slágergyanús! Reméljük kis országunkban hallhatjuk majd élőben is – ugyanis Nelly nemsokára turnéra indul új albumával, melynek időpontjait és helyszíneit már tárgyalják.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon