MENÜ
  • Vilmos herceg 30 lett

    Életét az első pillanattól a rivaldafényben töltötte, hiszen rendszeresen ott volt szülei mellett a fogadásokon és kamerák figyelték minden lépését még az iskolákban is, ahova járt.

    Nagy-Britannia királyi családjának történetében ez az év nagy jelentőséggel bír. Nemcsak azért, mert II. Erzsébet királynő idén ünnepli uralkodásának hatvanadik évfordulóját és ezzel Viktória királynő után a második leghosszabb ideje ül a trónon, hanem azért is, mert unokája, a nemrég megházasodott Vilmos herceg harminc éves lett. Életét az első pillanattól a rivaldafényben töltötte, hiszen rendszeresen ott volt szülei mellett a fogadásokon és kamerák figyelték minden lépését még az iskolákban is, ahova járt.

    Cambridge hercege 1982-ben Londonban született és szüleitől a William Arthur Philip Louis nevet kapta. Édesanyját, a világszerte ismert és szeretett Diana hercegnőt fiatalon, 1997-ben veszítette el egy tragikus párizsi balesetben. Vilmos a rangos Eton iskola elvégzése után a hadseregben kezdett el szolgálni, amely szolgálatot bevallása szerint nagyon szívesen folytatna. Abban az esetben, ha felesége, Kate Middleton teherbe esne, úgy a család lenne a legfontosabb.

    A harmincadik életév betöltése mást is jelent a herceg számára. Édesanyja akaratának megfelelően ettől a pillanattól örökli meg Diana rá hagyományozott vagyonát, értéktárgyait, amelyek összértéke elérheti a 20 millió angol fontot. Ennek elenére Vilmos herceg szerény ünneplést tervez, már csak azért is, mert például születése napján is egy egy hetes katonai szolgálaton fog éppen részt venni. Őt ez azonban nem zavarja. “Vilmos örül, hogy dolgozhat a harmincadik születésnapján. A kötelezettségei a legfontosabbak számára. Szeret a hadsereg tagja lenni és amennyire csak lehet a legjobbá akar válni.”

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon