MENÜ
  • Videó dönthet Damu Roland sorsáról

    Megváltozhat a színészre kiszabott hatéves börtönbüntetés annak a videónak a fényében, melyet hat nap múlva mutatnak be a bíróságon.

    Elsőfokú tárgyalásán hat év börtönbüntetésre ítélték Damu Rolandot korábbi kedvese, Palácsik Tímea állítólagos bántalmazása és megerőszakolása miatt. Azonban hat nap múlva sor kerül egy másodfokú tárgyalásra, ahol bemutatják azt a videót, melyet a védelem forgatatott le, profi pornószínészekkel imitálva a feltételezett közösülés.

    A felvételt készítő felnőttfilmes cég tulajdonosa elárulta, hogy a stúdióban a legapróbb részletekre is odafigyeltek; a bútorokra, a farmer gombos sliccére, de még a miniszoknya hosszára is.

    „A pornószínésznőt a csizma sarka tette ugyanolyan magassá, mint a bűnügy sértettjét. A profi pornószínészek igyekeztek eleget tenni a rendezői utasításoknak – vagyis az összeszorított combú, védekező lány hüvelyébe kellett volna behatolni –, de a felvétel tanúsága szerint nem sikerült az aktust megvalósítani.”

    Damu ügyvédje, Ruttner György is nyilatkozott a videóval kapcsolatban.

    „Ilyen súlyú bűncselekmény esetén nem szemérmeskedhet a védelem. Minden eszközt, grafikákat, új tanúk idézését, igazságügyi orvos szakértőt is igénybe kell vennünk, hogy pontosan tisztázódjon, mi történt”.

    A végeredmény szerint pedig az aktus nem történhetett meg erőszakból, csak akkor, ha mindkét fél beleegyezett.

    Forrás és fotó: Blikk

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon