MENÜ
  • Véletlenül lenyelte kését

    Megdöbbentő módon állítólag már másodszor fordult elő a bizarr baleset.

    Evés közben a harminc éves nő barátainak akarta bizonyítani, hogy kigyógyult a bulimiából. Állítólag ezért dugta le torkán a vajazókést, mert meg akarta mutatni, hogy elmúltak garatreflexei. Ekkor valamiért nevetni kezdett, így a kés lecsúszott a torkán, egyenesen a nyelőcsövébe szorulva.

    Elképesztő szerencséje volt. A vajazókés ugyanis amellett, hogy tompa végű, így nem sértette fel a nyelőcsövet, a szervnek pont azon a részén akadt meg, ahol egy kisebb megvastagodás található, így nem tett komolyabb kárt benne. Az evőeszközt a kórházban egy csővel távolították el, nem volt szükség műtéti beavatkozásra. Az aggódó férj azonban az orvosoknak elmondta, hogy négy évvel korábban történt már ilyen eset, akkor az asszony egy hasonló késsel próbálta meghánytatni magát. Akkor azonban nem volt ilyen szerencsés: több műtétet is végre kellett hajtani rajta, hogy megőrizhesse hangját.

    Mivel a nő egyébként is instabil lelkiállapotban volt, a pszichiátriára szállították megfigyelésre, mivel arra gyanakodtak, a véletlen balesetről szóló történet nem igaz, inkább szándékosság áll a háttérben.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon