MENÜ
  • Végre Adele-t is viaszba öntik

    Nemrég a One Directionnel csináltak hasonló boszorkányságot

    A londoni Madam Tussauds Múzeumban minden valamire való híres embert kiállítanak viaszból. Kicsit olyan ez, mint Hollywoodban a Hírességek Sétánya. Na, de visszatérve a viaszhoz, pár nappal ezelőtt például a szintén brit One Direction tagjait mutatták be saját maguknak és a nagyközönségnek.

    Ahogy az a képen is látható, most Adele-on a sor, hogy kiállítsák és naponta több ezer ember fotózkodhasson szinte a megszólalásig hasonló másával. A szakemberek már az utolsó simításokat végzik a testen és a tervek szerint júliusban ki is állítják.

    A huszonöt éves énekesnőt “drámai pózban” fogják ábrázolni, ami jól illik szomorkás, szentimentális dalaihoz is. Mindeközben a valódi Adele pedig épp harmadik stúdióalbumán dolgozik, amiből négy állítólag már el is készült és várhatóan 2014 közepén adják ki.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon