MENÜ
  • Véget is ért Csobot és Istenes kapcsolata?

    Nemrég még arról lehetett olvasni, hogy minden rendben kettejük között, cáfolják a rosszindulatú pletykákat, most azonban úgy tűnik, hogy nincs elég idejük egymásra.

    Alig két hónap után a szakítás felé sodródik Istenes Bence és Csobot Adél? Ezt még korai lenne kijelenteni, de mindkettejük nagyon elfoglalt.

    Az X-Faktorban feltűnt énekesnő teljes erővel a februári koncertjére készül, emellett minden héten kénytelen hazautaznia  Nagykárolyba, hogy az első iskolai félévben elhalasztott vizsgáit pótolja.

    Istenes Bence sem unatkozik: tévés-táncos szereplésére készül a Szombat esti lázba, illetve tavasszal új műsora indul az RTL Klubon.

    Lehetséges, hogy ezek ellenére minden rendben van Adél és Bence között, ám az ifjú énekesnő nyilatkozatai mintha arról árulkodnának, hogy valami mégsem stimmel a kapcsolatukkal.

    “Mindkettőnknek megvan a saját kis élete, és mindketten csináljuk a magunk dolgát. Tulajdonképpen minden rendben van köztünk, de szerintem nincs értelme szerelemről beszélni – árulta el, és még azt is hozzátette, hogy nem tudja, milyen a szerelmes Adél.

    Pletykák is felröppentek, hogy Bence hűtlen lett kedveséhez, ez esetben pedig tényleg meg vannak számlálva a kapcsolat napjai. Pletykák ide vagy oda, az biztos, hogy két hete még sülve-főve együtt voltak a fiatalok, most pedig a sok elfoglaltságra hivatkozva alig találkoznak. A többit pedig eldönti az idő.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon