MENÜ
  • Vegalománia – A kiskedvencek

    Sokunk számára az állatokkal való kapcsolat kimerül egy vagy két kedvenc birtoklásában... de vajon hányan tudjuk, ők honnan jönnek?

    Az állattartás egyik legnyilvánvalóbb célja, hogy az állatok társként éljenek az ember mellett. A kisállatok számára ez a történet rendszerint egy tenyésztővel kezdődik, de meg kell jegyezni, hogy nem minden tenyésztő tekinthető hivatásosnak, sőt, igazából bárki eljátszhatja ezt a szerepet.

    Kisállatboltok

    A kisállatboltok úgynevezett kölyökneveldékből szerzik az eladásra szánt állataikat, még akkor is, ha esetleg nem tudnak róla. A kölyökneveldék kis költségvetésű gazdasági vállalkozások melyek direkt az eladásra tenyésztenek kutyákat a kisállatboltok és más vevők számára. Mivel ez a biznisz gyakran feketén működik, az állatokat piszkos és túlzsúfolt helyen, a hátsó udvarban tartják, szűk, kényelmetlen ketrecekben, orvosi felügyelet és társaság nélkül.

    Nem is csoda, hogy az ehhez hasonló helyről származó kutyák nagy része fizikai és pszichológiai problémákkal küzd egész életén át.

    Kóbor állatok

    Talán nem is gondolnánk, de becslések szerint évente 25 millió állat válik hajléktalanná szerte a világon. Ráadásul a hajléktalan kutyák 27 százaléka, tehát több mint negyede fajtiszta. Ha szerencséjük van, a kóbor állatokat összegyűjtik és menhelyre szállítják, ahol csak reménykedhetnek, hogy valaha otthonra lelnek. Azonban a 25 millió kóbor állatból átlagosan 9 millió már az utcán elpusztul különböző fertőzéses betegségektől, éhségtől, kiszolgáltatottságtól, sérülésektől, vagy az utcai élet egyéb veszélyeitől. A legszomorúbb az egészben, hogy a kóbor állatok között bővön akad olyan, akiket saját gondozójuk dobott ki az utcára.

    Hogy mi történik a fennmaradó 16 millióval, akiket összegyűjtenek? Sajnálatos módon nagy részük a menhelyen pusztul el, ahol a kevés férőhelyre hivatkozva elaltatják őket. Egyébként a menhelyre jutott állatok csaknem felét gazdájuk adja be, mert egyszerűen rájuk unt, vagy csak úgy érzi, sokba kerül az eltartásuk. Éppen ezért, nem is nagyon látogatja őket senki, az emberek inkább szeretik kerülni a nyomasztó helyeket, de ettől sajnos még léteznek…

    Az, hogy az állatok ilyen sivár, zsúfolt helyekre kerülnek, legfőképpen annak tulajdonítható be, hogy az emberek megtagadják kiskedvenceik ivartalanítását. Gazdáik közül ugyanis sokan úgy érzik, legfőképpen a férfiak, hogy az állat ivartalanítása annak tulajdonosát is kasztrálja valamilyen módon, vagy csak egyszerűen sajnálják a pénzt a beavatkozásra, nincs kedvük bajlódni vele, pedig láthatjuk, ennek mi az eredménye. Bárhogy legyen is, ezek a gazdik saját tudtukon kívül naponta vesznek részt a több mint hatvanezer állat kivégzésében.

    Az eutanázia

    Ezt a fajta kivégzést általában könyörületes okból elkövetett, fájdalommentes halálként emlegetik. Kutyáknál főleg lábba adott injekcióval hajtják végre, macskáknál pedig leginkább a gyomorba fecskendezik a mérget. Ez egy gyors és fájdalommentes eljárás, és messze a legméltóságteljesebb az állatok számára, de ezzel együtt sajnos nem is olcsó, tehát mindig finanszírozható.

    Az eutanázia egyre gyakoribb szükségessége, és az olyan gyógyszerek iránti fokozódó igény, mint az Euthasol, néhány menhely e könyörületes módszer helyett gázkamrák használatára kényszerül.

    Gázkamrák

    Az efféle meglehetősen szűk kamrákba nagyon szorosan pakolják az állatokat, és haláltusájuk akár húsz percig is elhúzódhat. Ez egy sokkal kíméletlenebb módszer tehát, mivel igencsak megrázó és fájdalmas, de mint tudjuk, ez egy sokkal olcsóbb eljárás, az embernek meg igazából csak ez számít.

    A társként tartott állatok esetében talán a legnehezebb kérdések, melyeket fel kell tennünk önmagunknak a következők: Képesek vagyunk társként tartani egy állatot úgy, hogy emellett szükségleteiket is biztosítjuk? Az, hogy társként tartjuk őket,  szolgálja-e az érdekeiket vagy csupán kihasználjuk őket? A válasz ezekre a kérdésekre az emberi gondviselők attitűdjében, illetve képességükben rejlik, arra vonatkozóan, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak állataiknak.

    Meg kell tanulnunk együttérezni. Pontosabban meg kell tanulnunk állati szemmel látni, érezni és megérteni, hogy életüknek igenis értéke van, pusztán azért, mert hozzánk hasonlóan élőlények, életben vannak.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon