MENÜ
  • Van Gogh munkája az eddig azonosítatlan festmény

    A röntgenes technikával sikerült felfedni a festmény rejtett részleteit.

    Egy festmény nyugalmas élete csupán addig a pillanatig tart, míg – mint ahogyan az most is történt – a kutatók nem azonosítják valamely híres festő munkájaként.

    A szóban forgó képet, már korábban is úgy hitték, Vincent Van Gogh festette, abban az időben, amikor Theo nevű bátyjánál élt Párizsban. Ebben az időszakban készült képeit amúgy is nehéz azonosítani, hiszen mivel vele élt, leveleiben róluk nem szól bátyjának. Végül 2003-ban ezt a festményt mégis ismeretlen művész munkájaképpen definiálták. Ennek oka, hogy a vászon túl nagy a többi festményéhez képest, illetve rengeteg virág látható a képen, mely egyáltalán nem jellemző a holland művészre.

    Egy forradalmian új, röntgenes eljárás azonban újabb részleteket mutatott meg belőle. Ennek alapján tisztán látszik, hogy a „látható” festmény alatt megbújik egy másik kép. A röntgenes vizsgálatnál tisztán kirajzolódott két birkózó férfi sziluettje, melyek megdönthetetlen bizonyítékként szolgálnak a művész kilétét illetően. Ezen kívül előkerült ugyanis egy levél, melyben Van Gogh új, nagyméretű vásznat, illetve új ecseteket kér bátyjától. Majd egy későbbiben megköszöni a segítséget és biztosítja testvérét, hogy a mű elkészült és „rendkívül elégedett a birkózó alakokkal.”

    Ennek alapján az is kizárható, hogy a festmény Párizsban készült. A röntgenes eljárás tanulsága szerint Van Gogh olyan ecsetkezelési technikát használt, mely tökéletesen megegyezik azon korszakából származó képeinek részleteivel, amikor Antwerpenben alkotott.

    A másik problémát, – mely szerint túl sok virág található a képen, mely egyáltalán nem jellemző Van Gogh-ra – is megoldják a birkózók. Ugyanis a régi kép elfedéséhez szükség volt a zsúfoltabb, színesebb rétegre. Azt, hogy miért takarta el a művész az eredeti képet, egyelőre nem tudni.

    Ami azonban biztos, hogy az amszterdami Van Gogh Múzeum régi/új tagja most már büszkén viselheti maga mellett a festőművész nevét.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon