MENÜ
  • Valentin napon buktak le

    Nagyon szemfüles adóellenőrökről hallhattunk ebben az éveben Valentin napon. Az ellenőrök szerelmespárnak álcázták magukat, hogy lebuktassák a csalókat.

    Nem örülhetett a szeretet ünnepének az a zenekar és egy ügyes rajzoló, akit Valentin napon buktattak le az adóhatóságok. A karikaturistával interneten vették fel a kapcsolatot, arra hivatkozva, hogy fényképről készítsen rajzot Valentin nap alkalmából, viszont, miután kiderült, a művésznek nincs adószáma, gyorsan le is kapcsolták fizetés helyett.

    A zenekar esetében az ellenőr azt mondta, barátnőjének szeretne meglepetés szerenádot adni. A “pár” hölgy tagja végig hallgatta a szerenádot, viszont ők sem tudtak elszámolni a fizetésnél, így kezdődhetett is az ellenőrzés. A büntetés pedig nem kis összeg, az egy millió forintot is elérheti.

    forrás: Index

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon