MENÜ
  • Ungvári: “Elment egy lehetőség”

    Laci Ungvári Miklóssal beszélgetett a 20. Sziget Fesztiválon.

    A cselgáncsozó egy ezüstéremmel lett gazdagabb a londoni játékokon, azonban kicsit csalódott a döntő miatt.

    Először a fesztiválokra terelődött a szó, de Ungvári nem tudott sok élménnyel szolgálni, mert számára valahogy mindig kiestek ezek a rendezvények, mindig más dolgai voltak. Utána Laci arról kérdezte, hogy milyen reális esélyekkel utazott Londonba.

    “Azt tudtam, hogy bárkit meg tudok verni, de ki is tudok ugyanennyi erővel kapni akárkitől – árulta el az ezüstérmes sportoló, hozzátéve, hogy az esélytelen nyugalmával ment, mert sok nehézség hátráltatta az utóbbi hónapokban. – “Kicsit bánatos vagyok, kicsit bennem van az elveszített döntő, de ha az elején, vagy akár egy hónappal ezelőtt, mikor kicsit a gödör alján voltam, azt mondják, hogy ezüstérmet kapsz, és elégedett vagy-e, vagy sem, akkor nagyon szépen köszönöm, és hálás vagyok.”

    Persze étkezés közben jön meg az étvágy, és így viszont picit úgy érzi, mintha elment volna egy lehetőség.

    Szóba került a sorsolás, az az első két ellenfél, akiken játszi könnyedséggel jutott túl. Ungvári kiemelte, hogy ez egy tisztelettudó sportág, nem becsülte le az ellenfeleket, persze örült neki, hogy a döntőig gond nélkül eljutott.

    Természetesen másoknak is szurkol, sőt, az olimpiai faluba visszaérve, mindig tájékozódott róla, milyen aktuális eseményeket tud még megnézni. Most sem hivatalosan tartózkodik Szigeten, mert elvileg Londonban “van”, hamar utazik is vissza, és reméli, még láthat pár győztes mozdulatot.

    Végül elárulta, hogy egyelőre a pihenésé a főszerep, de szeretne ott lenni a 31. ötkarikás játékokos is Rioban.

    A teljes interjút délután nézhetitek meg a Mosaic Online oldalán.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon