MENÜ
  • Újra keresi Budapest legszebb teraszait a Főváros

    Idén második alkalommal hirdeti meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a Főváros.

    A Terasz Budapest 2015 elnevezésű pályázatra három kategóriában jelentkezhetnek a vendéglátósok, a döntés pedig az öttagú zsűri és a közönség kezében lesz.

    terasz

    Budapest városképének meghatározó elemei a kerthelyiségek, tetőteraszok és a gangos házak belső udvarában rejtőzködő, ám mégis igen népszerű kiülős helyek. Egyre izgalmasabb helyszíneken tűnnek fel a különböző stílusú és hangulatú teraszok a Fővárosban, amelyek a szabad ég alatt adnak teret a pezsgő budapesti közösségi életnek. Ezek bemutatására és fontos, közösségteremtő szerepük kihangsúlyozására indította el 2014-ben a Terasz Budapest pályázatot a Főváros. „A követendő, jó példák bemutatásától és a legszebb teraszok díjazásától az általános minőségi színvonal emelkedését várjuk” – mondta Finta Sándor, Budapest főépítésze.

    A pályázat kiírója és lebonyolítója a BVA (Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.), együttműködésben a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályával, idei újításként a legszebb – közterületen, illetve magánterületen üzemelő – teraszok és kerthelyiségek mellett egy harmadik, úgynevezett pop-up kategóriát is meghirdetett. Az új kategóriában azokat az innovatív megoldásokat díjazzák, amelyek nem állandóan, épületben üzemelő vendéglátóegységek kiegészítő elemei, hanem önmagukban működőképes, szezonális kitelepülések.

    A bírálóbizottság (Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes, Finta Sándor főépítész, F. Kovács Attila építész, designer, Széll Tamás, az Onyx étterem sous-chefje, Jókuti András Világevő gasztroblogger) által kiválasztott három győztes egy évig viselheti a Terasz Budapest 2015 címet. Az elismerés és a Sipos Balázs üvegművész által készített egyedi díjtárgyak mellett a legjobbak idén Raiker vásárlási utalványt is nyernek.

    A pályázatra augusztus 28-ig jelentkezhetnek a teraszok a www.terasz.budapest.hu weboldalon, augusztus 31-től pedig ugyanitt szavazhat kedvenceire a közönség. Az internetes szavazáson legszebbnek ítélt terasz közönségdíjban részesül, a szavazók között pedig a szervezők 5 darab hellopay® kártyát sorsolnak ki.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon