MENÜ
  • Újra a toppon Robbie Williams

    Robbie Williams megédesítette a listákat.

    Robbie Williams nyolc év után tudott újra a lista élére kerülni Angliában.

    Robbie Williams megszerezte élete 14-ik number one-dalát az angliai listákon. A gyönyörű számba persze beletartoznak a Take Thattal elért sikerek is. Williams örülhet – nyolc éve tölthetett utoljára egy kis időt az első helyen.

    Új kislemeze, a Candy – melynek klipjéről mi is írtunk – közös munkával készült a legendás banda másik tagjával, Gary Barlow-val.

    A dal az első kislemeze Williams új albumának, a Take The Crownnak, mely holnap kerül a boltok polcaira.

    A Candyből 137 ezer példányt árusítottak, ami már csak azért is gyönyörű eredmény, mivel Anglia egyik legnépszerűbb rádiója, a Radio1 visszautasította a dal játszását, mondva, hogy az túl öreges a közönségük számára.

    Persze most már ők is játsszák.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon