MENÜ
  • Újdonsággal hódít a nyár slágerének énekesnője

    Jess Glynne Right Here című dala már a Class40-ben

    A diszkókirálynő, Jess Glynne Right Here című újdonsága a brit slágerlisták után a magyar rajongókat is meghódította. Minden bizonnyal ez a vörös hajú angol énekesnő karrierjének egyik legfényesebb nyara: a Clean Bandittel közös korábbi slágere, a Rather Be után most újabb dallal tör előre.

    Clean Bandit interjúnk:

    Jason Mraz Love Someone című felvétele továbbra is tarol, az egyik legnépszerűbb hazai együttes, a Biebers Ríthm of Joy című száma hétről-hétre egyre előkelőbb helyen áll a Class40-en.

     jess_glynne

    Jess Glynne

    A hét újdonsága Jess Glynne „Right Here” című dala, amely a Class40 36. helyén debütált és várja, hogy még feljebb ugorhasson. A brit énekesnő a nyár legnépszerűbb slágerével, a „Rather Be”-vel robbant be a köztudatba, amelyet a Clean Bandittel közösen vett fel, most azonban egy szóló slágerrel bizonyította tehetségét és lopta be magát a közönség szívébe.

    Jason Mraz Love Someone című dala három helyet javítva a 18. a leghallgatottabb rádió slágerlistáján. A felvétel az amerikai énekes és dalszerző júliusban megjelent ötödik stúdióalbumának sikerdala, amelyet a Raining Jane nevű pop-rock lánybandával közreműködésével készített el. Mraz már korábban is dolgozott együtt a csupa csajokból álló formációval. Az új albumon szereplő dalok olyan mindannyiunk számára érdekes témákat boncolgatnak, mint a szerelem, a barátság, a remény vagy az önbizalom.

    A magyar együttesek közül a héten a Biebers volt a befutó a piacvezető rádiónál – Rythm of Joy című slágerük már a 12. helyen áll a Class FM slágerlistáján. A Puskás-testvérek által alapított együttes fesztiválzenekarnak indult, a formáció azonban egyhamar megkedveltette magát az országgal. A népszerű popcsapatot a magyar előadók közül egyedül Kállay Saunders András előzi meg Juliet című dalával. A Biebers ezüstérme azonban könnyen aranyba fordulhat, ha a Rythm of Joy népszerűsége továbbra is töretlen marad.

    Ajánló

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak

    Indul a STRAND és a B my Lake! Íme a részletek

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten