MENÜ
  • Újabb könyve jelent meg a maffiaalvezérnek

    Robert Yugovich maffiaalvezér a börtönben sem tétlenkedik: immár második regénye jelent meg neki.

    A történet a nemzetközi lánykereskedelemről ír, mely tulajdonképpen egy riportregény, és igyekszik az olvasót elkalauzolni ennek a témának a legsötétebb részeibe.

    Az Olja főhőse egy moldovai lány, aki orvosnak készül, és a fővárosba megy tanulni, ahol azonban végül prostitúcióra kényszerítik, és így kénytelen végigjárni Európa sötét bugyrait.

    Yugovich egyébként vajdasági magyar, aki többek között részt vett a jugoszláv háborúban, ahonnan dezertált. Innen jött Szegedre, ahol kidobóemberként tevékenykedett, majd miután megunta ezt a munkát, sikeresen bedolgozta magát a hollandiai szerb maffiába, melynek biztonsági főnöke lett.
    2005-ben önszántából feladta magát, és akkor a bíróság kilenc évre ítélte. Büntetését egy magyar börtönben tölti.

    Forrás: Hír24

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon