MENÜ
  • Újabb fellépők a Sound-on (1)

    Újabb huszonegy fellépőt sorakoztattak fel a Balaton Sound szervezői: nagyszínpadok legnagyobb DJ-i és egyedi hangzású, kísérletező producerek egyaránt feltűnnek a névsorban. Közülük most öttel foglalkozunk részletesebben.

    A Balaton Sound szervezői szerint az eddig bejelentett nevek mellett az European Festival Awards díja is szerepet játszhat abban, hogy külföldön és itthon mostanáig minden eddiginél többen vásárolták meg a bérletüket a fesztiválra.

    „A mostani húsz név bejelentése után még nagyobb érdeklődésre számítunk, ami egyértelműen azt jelzi, hogy érdemes minél előbb megváltani a jegyet a fesztiválra azoknak, akik biztos helyet szeretnének majd Zamárdiban. A jegyek idehaza és Európa-szerte a megszokottnál is jóval nagyobb ütemben fogynak, a kedvezményes időszak pedig április közepéig érvényes” – állítja a két főszervező, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert.

    És akkor a huszonegy névből ismerkedjünk meg most öttel.

    Szinte minden igazi slágert svédek írnak, de közülük is az egyik legnagyobb slágergyáros és jelenleg a világ egyik legkeresettebb DJ-producere Avicii. Nem véletlenül, Avicii még a havas Lappföldön is tűzforró bulit hozna össze, hát még júliusban a zamárdi strandon.

    Az ötszörös Grammy-díjas teltkarcsú, piszkos szájú hip-hop és R&B guru, CeeLo Green jelenleg az USA egyik legkreatívabb slágergyárosa, nem mellesleg pedig kivételes torkú énekes. Slágerei folyamatos rotációban pörögnek minden magára adó poprádióban, a Fool For You, a Fuck You vagy a Crazy csemege lesz tőle, és megabulit ígér a balatoni nyárban.

    Aki még nem találkozott Fedde Le Grandnevével, az valószínűleg nem hallott még elektronikus zenét. A holland DJ minden díjat besöpört már, legutóbb egy Coldplay átirattal, a Paradise remixével bűvölte el a zenerajongókat. De nem csak a díjak és a slágerek miatt ikonikus DJ, hanem azért is, mert mindent tud a partykról…

    Solomun, a délszláv felmenőkkel rendelkező, Németországban élő house DJ egyszerre tud vicces, kreatív és egyedi slágereket gyártani sorozatban, nem csoda, hogy kapkodnak utána a kiadók és a partyszervezők. Mindenképpen meg kell nézni!

    Loco Dice-t, a hip-hopból a tech house stílusba dezertált német DJ-t, zenészt és producert nagyon sokan kérték a Sound rajongói közül, így három év után újra Zamárdiban bulizhatunk vele.

    A napokban lerántjuk a leplet a többi fellépőről is, tartsatok velünk!

    Forrás. sziget.hu/balatonsound

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon