MENÜ
  • Újabb bizonyíték a világvégére

    Guetemalában dolgozó kutatók újabb bizonyítékot találtak arra, hogy bizony a világ 2012 december 21-én véget ér.

    A La Corona nevű településen dolgozó tudósok felfedeztek egy 1300 éves maja írást, mely a világvége dátumát újra 2012 december 21-re helyezi. A felfedezés nem csak a világvége-őrülteknek lehet kiemelten fontos, hanem a régészetnek és történelemnek is – a beszámolók szerint ugyanis évtizedek óta nem találtak ilyen fontosságú hierogláfiákat. A felfedetést a guatemalai Nemzeti Palotában jelentették be tegnap.

    “Ezek a szövegek inkább foglalkoznak az ókori politikai történelemmel mint próféciákkal” – árulta el a felfedezésről Marcello A. Canuto. A terület 2008 óta van feltárás alatt.

    “Tavaly néhány fosztogató hátrahagyott vésett köveket, mivel azok túlságosan rossz állapotban voltak ahhoz, hogy eladhassák őket a fekete piacon. Azonnal tudtuk, hogy valami fontos dolgot találtunk.” – mesélte Rarrientos, a munkálatok másik vezetője.

    Ez az eddigi leghosszabb ókori szöveg Guatemalában amit ásatáson találtak. A szöveg a La Corona elnevezésű terület történelmét dolgozza fel. A szöveg 2012-vel is foglalkozik, nagy égi háborút jósolva.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon