MENÜ
  • Új lakó érkezik VV Simon helyére

    Nem sokáig marad hiány a villa lakóinak számában: ma pótolják Simont a villából.

    Ahogy korábban szakpszichológosunk nyilatkozott, Simon feltehetően személyiségzavaros. Tegnap este ennek újabb bizonyítékait láthattuk, miután Simon buta játékot játszott az újonnan érkezett kacsával a villában, aminek részleteiről már olvashattatatok nálunk. Dohányfüstöt fújt a ketrecbe, alkoholt adott az állatnak, ami felháborodást keltett a villában.

    Viki volt a fő hangadó, de Krisztián is majdnem összeverekedett Simonnal. Végül a lányon csattant az ostor: miután Simonról lerántotta a nadrágját, a fiú erőszakosan letépte Viki pólóját. Viselkedésének eredményeképpen a nézők úgy döntöttek, hogy nem szeretnék Simont a villa falain belül látni, így kizárták a játékból.

    simon

    Ma este a helyére új lakó költözik. így döntöttek a műsor készítői. A csatorna programigazgatója, Kolosi Péter a következőképp indokolta a lépést:

    – Döntésünk hátterében az áll, hogy világossá tegyük a bent maradt villalakók számára, hogy ezzel a módszerrel nem érnek célt, vagyis így nem csökkenthetik a még versenyben lévők számát és növelhetik a győzelmi esélyeiket. Ez egyfajta üzenet számukra, hogy ezt a játékot ilyen módszerekkel nem érdemes játszani.

    Az új lakóval a ma este 22.00-kor kezdődő adásban ismerkedhetnek meg a nézők!

    Forrás: valovilag.hu

    Ha lemaradtál volna a már a Villán kívül lévő lakókkal készített interjúinkról, katt a linkekre:

    VV Simon (az interjú első része): “Charlotte Simon duó megszűnt”

    VV Simon (az interjú második része): “Semmilyen mentális betegségben NEM szenvedek!”

    VV Alexa: “Mindannyian be voltunk izgulva”

    VV Laci: Őszintén a nőverésről

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon