MENÜ
  • Új írása jelenik meg a halott írónak

    Először adják ki angol nyelven Stieg Larsson, a Millennium-trilógia néhai írójának egy korai, futurisztikus novelláját.

    A The Guardian adott hír róla, hogy jövőre megjelenik Stieg Larsson eddig ismeretlen irománya, mely még a világsikert hozó Millennium-trilógia előtt született.

    A svéd író, akinek bűnügyi regénysorozata hatalmas bestseller lett világszerte, nem érhette meg műve sikerét: még az első kötet, A tetovált lány megjelenése előtt, 2004-ben ötvenesztendős korában elhunyt szívrohamban. A könyvekből Svédországban filmadaptáció készült, és Hollywood is elkészítette a maga változatát Rooney Maraés Daniel Craig főszereplésével.

    A Brain Power című novellát Larsson 17 évesen írta. A jövőben játszódó történet 2014 februárjában jelenik meg a Mysterious Press New York-i kiadó gondozásában, az A Darker Shade of Sweden című novelláskötetben. A gyűjteményben több svéd szerző munkái szerepelnek, köztük Henning Mankell, Asa Larsson és Eva Gabrielsson, Stieg Larsson élettársának alkotása.

    Otto Penzler, a Mysterious Press tulajdonosa szerint a novella nem nevezhető tudományos-fantasztikus írásnak, inkább “a jövőbe helyezett izgalmas történet”.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon