MENÜ
  • Új feladatot kap az Olimpiai Stadion

    Az elképzelés szerint több olyan rendezvény, amely eddig a Hyde Parkban volt megtartva, átkerülne ide, Kelet-Londonba.

    Az Olimpiai Játékokat szervező városoknak évtizedek óta sokszor okozott már komoly fejtörést, hogy mihez kezdjenek a rengeteg, jó pénzért felépített sporthelyszínnel, olimpiai faluval. Sajnos vannak rossz tapasztalatok, például Athéné, ahol egész egyszerűen az enyészet és az idő vasfoga rombolja az épületeket. Úgy néz ki azonban, hogy London nem erre a sorsra fog jutni.

    A városatyák úgy döntöttek, hogy az Olimpiai Stadiont, amely egyébként otthont adott a Nyitó és Záró Ceremóniáknak is, 2013 júliusától, azaz fél éven belül átadják a zene rajongóinak és lehetővé válnak majd benne a koncertek és fesztiválok is. Az elképzelés szerint több olyan rendezvény, amely eddig a Hyde Parkban volt megtartva, átkerülne ide, Kelet-Londonba.

    Az előbbi helyszínnel mostanában egyébként is egyre több gond volt. Rengetegen panaszkodtak például Madonna koncertjét követően a hangosításra. Az elképzelés kiötlői bíznak abban, hogy az új helyszínen erre nem lenne panasz.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon