MENÜ
  • Új előadó a slágerlisták élén

    Sam Smith végre szólóban is tarol.

    Sam Smith kislemeze, a Money On My Mind a leggyorsabban elkelő debütáló album a kritikusok választottjai közül a Brit Awardson, sőr a nyertesek közül is Nagy-Britanniában. A korong nem az első listavezetése, csapatban már sikerült a lista élére törnie, a La La La című számot énekelve Naughty Boy mellett.

    Ezzel véget vetett a Clean Bandit négy hetes trónbitorlásának, 108 ezer példány eladásával. A banditákkal Jess Glyne a harmadik helyre csúszott vissza.

    Második helyre Pharrell Williams Happy-je ékelődött be az előző és a jelenlegi első helyezettje közé a Brit Awards zárása után.

    Tegan and Sara pedig bemutatkozott a brit slágerlistán, tizenhetedik helyen nyitott A Lego-kaland című film betétdalával, ez Everything Is Awesome című számmal.

    A Bastille és a Rudimental közös fellépése a Brit Awardson a 21. helyen nyitott, három nappal megjelenése után együtt ér el sikereket a Pompeii és a Waiting All Night című dal.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon