MENÜ
  • Ufókat észleltek a brit szcientológiai központ felett – hívásra jöttek!

    Három pilóta is különleges repülő tárgyakat észlelt a brit szcientológiai központ közelében, pont azután, hogy Tom Cruise Új-Mexikóban üzent az űrlényeknek. És ez komoly.

    A három pilóta mindegyike a Gatwick repülőtér felé tartott, mikor megláttak két, ezüstös repülő lemezt, amelyek több mint 300 méter magasságban repültek. Később az légi forgalomirányítók további lényegeket is észleltek, melyek száma így hatra nőtt – de ezek mire rendesen megfigyelték volna őket, hirtelen eltűntek.

    Sokan furcsállják, hogy a jelenség a brit szcientológiai központ közelében történt, más csak azért is, mert tavaly már észleltek itt különleges repülő járműveket, melyek látványa több mint hét percen át tartott.

    A jelenség után pedig felmerült az a pletyka is, miszerint pont egy nappal az ufó-támadás előtt üzentek a szcientológia hívei Új-Mexikóban az űrlényeknek, egy hegybe vésett ábrával.

    Nick Pope ufó-megfigyelő – igen, létezik ilyen szakma – a The Sunnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy biztosan voltak ufók a helyszínen, hiszen a nyilatkozó szemtanúk profi pilóták, akiknek a beszámolóját radar-felvételek is bizonyítják.

    A pilóták elmondása szerint a járművek igencsak játékszerűek voltak, mintha ember készítette volna őket – alapot adva ezzel olyan pletykáknak is, miszerint titkos kísérletek folynak ilyen jellegű járművek fejlesztésére, vagy hogy a szcientológusok már próbálkoznak űrutazásokkal is.

    A repülőtér észlelése hivatalosan D-besorolást kapott, mely egyet jelent azzal, hogy a jelenség jelenleg megmagyarázhatatlan.

    Legutóbbi ufós cikkünk itt – ufó-észlelésekről mellesleg volt már sorozatunk is! Első rész itt, második itt!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon