MENÜ
  • Tyson énekelni és táncolni akar

    Mike Tyson éppen hogy csak belenyalt a színház világába, máris musicalszínész akar lenni.

    Az egykori nehézsúlyú boxoló egy hónapja szerepelt New Yorkban a csupá egy színészt igénylő Undisputed Truth című darabban és úgy döntött, most felfedezi színészként a musicalek világát.

    “Táncolni és énekelni akarok” – mondta a riportereknek Hong Kongban – ‘Musicalekben akarok táncolni és énekelni.” Ezek után Billy Madisonhoz hasoníltotta magát, aki boxolóból lett baletttáncos – igaz, az illető igazából Billy Elliot volt, de ez mindegy.

    Az egykori boxoló mögött problémás évek állnak – három évet töltött börtönben karriere csúcspontján erőszak miatt. A 46 éves rosszfiú most “lazítani és szórakoztatni akar”.

    “Örülök, hogy kezdek ezzé a fickóvá válni, egy felelősségteljes felnőtté.”

    Tysontól mellesleg nem áll messze a tánc világa. Argentínában szerepelt az ottani Szombat esti lázban is. Énektudása viszont kérdéses. Hangját hallhattuk már egy Phil Collins-feldolgozás által, melyet a Másnaposokban adott elő, illetve a Jimmy Kimmel Showban is énekelt már – nem túl nagy sikerrel, bár ott poén volt az egész.

    Spike Lee által rendezett, vallomásokkal teli darabját, az Undisputed Truth-ot Las Vegasban mutatták be, majd a Broadway-en játszották, akkora sikerrel, hogy hat tervezett előadásból tizenkettő lett.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon