MENÜ
  • Túl sok szellentés miatt mondott fel

    Eg szociális munkást érdekes dolog miatt szólították fel. Túl sokat szellentett.

    A férfi december 10-én kapott egy igencsak meglepő, ám de hivatalos levelet munkahelyéről, melyben arra figyelmeztették, hogy túl sok gázt enged ki magából. A levél szerint az úr viselkedése tolerálhatatlan és “ellenséges” szituációt teremt a többi kolléga számára. A megalázó levéllel maga a férfi kereste fel a sajtót, felmondása után.

    A baltimore-i iroda 38 éves munkásával kapcsolatos problémáit öt oldalban foglalta össze, pontos idődátumokat felhozva, mikor az eleresztett néhány pukit.

    A menedzsment elmondása szerint többször is megpróbálták tisztázni a munkással a helyzetet, de az állítólag még csak nem is próbálkozott azzal, hogy kontrollálja gázait.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon