MENÜ
  • Túl a milliárdon

    Annak ellenére, hogy a Facebook az előző hónapokban elég kemény bukásokat nyelt le azzal, hogy tőzsdére vitte a bőrét, fejlődése egyelőre mégis megállíthatatlannak látszik.

    Annak ellenére, hogy a Facebook az előző hónapokban elég kemény bukásokat nyelt le azzal, hogy tőzsdére vitte a bőrét, fejlődése egyelőre mégis megállíthatatlannak látszik. Mark Zuckerberg ma jelentette be, hogy nemrég meglett az egymilliárdadik regisztráló is, ezzel gyakorlatilag a világ minden hetedik polgárának van Facebook-profilja.

    “Segíteni abban, hogy egymilliárd ember összekapcsolódjon, fantasztikus érzés. Egész életemben erre vagyok messze a legbüszkébb”- mondta Mark, stílusosan egy Facebook-posztban. A honlap immár nyolc éves pályafutása alatt szédületes eredményeket ért el.

    Begyűjtött 1,13 trilliárd, azaz 1 130 000 000 000 lájkot, létrehozott 140,3 milliárd barátságot és ezen barátok révén összesen 219 milliárd fénykép került feltöltésre. Követve a kor hívását, megjelent mobilokon is, ma már 600 millió felhasználó nézegetei telefonján is a világ legnépszerűbb közösségi oldalát.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon