MENÜ
  • Törölték Szinetárék előadását

    Érdeklődés hiányban a színésznőnek nem kell novemberben színpadra állnia. Ennél már csak kínosabb, hogy erről neki elfelejtettek szólni.

    Bizonyára nem kapkodták el a jegyeket A Mizantróp című darabra, amelynek egyik főszereplője Szinetár Dóra. Így a Millenáris Rendezvényközpont úgy döntött, hogy törli a darabot a műsornaptárból.

    “Értesítjük Tisztelt Látogatóinkat, hogy a TURAY IDA SZÍNHÁZ SPIRIT KAMARASZÍNHÁZA, Moliére: A mizantróp című valamennyi előadása elmarad! A megváltott jegyeket november 8. után pénztárunkban lehet visszaváltani! Megértésüket köszönjük!” – állt a hivatalos közleményben.

    Egyébként A Mizantróp próbai alatt került közelebbi kapcsolatba Szinetár Dóra és Makranczi Zalán, mely a színésznő Bereczki Zoltánnal való házasságának végéhez vezetett.

    “Októberben valóban elmaradt egy előadás, az okát nem tudom, de a novemberi fellépések még szerepelnek a naptáramban – nyilatkozta Ferenczi Orsolya, Dóra menedzsere. – Nekünk még nem szóltak a változásról.”

    Ez már csak azért is furcsa, mert amíg a színésznő nem tud róla, hogy nem kell színpadra állnia, addig új fellépéseket sem tud vállalni, mely jelentős pénzkiesést jelenthet. Menedzsere viszont leszögezte, hogy a színésznő naptára fellépésekkel zsúfolt, egyszerre több darabban játszik, és Bereczkivel még mindig járják az országot duettkoncertjükkel.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon