MENÜ
  • Tom Cruise egy vagyonért készül az űrbe

    A színész minden álma, hogy találkozzon egy űrlénnyel.

    Tom Cruise hajlandó kifizetni 45 millió forintot, hogy látogatást tegyen egy űrhajón az űrben. Elmondása szerint bízik benne, hogy így esélye lenne találkozni egy űrlénnyel.

    A színész nagy terveiről új sci-fije, az Oblivion bemutatóján nyilatkozott:

    “Ki ne akarná ezt kipróbálni? Persze először engedném, hogy más emberek próbálják ki, de amúgy nagyszerű lenne. Mindig is reménykedtem abban gyerekkoromban, hogy mostanra már különböző bolygókra fogunk utazni.”

    Nem Tom Cruise az egyetlen celeb, akinek űrbeli tervei vannak – színészkollégája, Ashton Kutcher például már ki is fizette a 45 milliót a Virgin Galactic-nak a kétórás kirándulásért.

    Cruise már csak vallása miatt is hisz az űrlényekben – a szcientológia követői szerint ugyanis a Földre hetvenöt millió éve egy Xenu nevű idegen telepítette le az emberiséget.

    “Nem tudhatod biztosra, hogy nincsenek idegenek. Kicsit arrogáns lenne azt állítani, hogy mi vagyunk az egyedüliek az univerzum minden galaxisában – igaz, még nem találkoztam egyel sem.”

    Houstonban a színész egyszer már kipróbálhatta a Nasa szimulátorát, így felkészülten vághat neki a túrának.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon