MENÜ
  • Tokio Hotel: megnyitott az álomgyár!

    Március 3-án új albummal jelentkezett a német négyes, Bill és Tom Kaulitz, Georg Listing, illetve Gustav Schäfer – vagyis a Tokio Hotel!

    Közel 110 hazai és nemzetközi díj, valamint 7 millió eladott lemez után a „Dream Machine” címre keresztelt ötödik anyag megmutatja, hogy az egykori tini-emo csapat még mindig képes a megújulásra.

    Állításuk szerint ennek az álomvilágnak nincsenek határai: a magas hegyek, a mély völgyek és a sodró folyók ugyanúgy megférnek benne egymás mellett, mint az alternatív indie pop, az analóg szintetizátorok, a modern ütemek és a hangsúlyos basszus. A „Dream Machine” világában mindent lehet, itt nincsenek szabályok. „Ez az a lemez, amelyet mindig is el akartunk készíteni. Csak mi négyen, anélkül, hogy bárki rajtunk kívül hozzányúlt volna. Nem volt szükségünk se producerre, se külső dalszerzőkre. Pontosan tudtuk magunktól is, hogy mit szeretnénk elérni a zenével, a szövegekkel és a hangzással. Ez a legőszintébb album, amelyet a Tokio Hotel valaha rögzített” – mesélte Bill Kaulitz énekes. Ennek szellemében a zenekar együtt kezdte el lerakni a lemez alapjait még 2016 januárjában, a berlini Red Bull Studios-ban, és szinte rögtön meg is született 5 új dal: elmondásuk alapján a hangulat olyan volt a közös munka során, mintha újra 13 évesek lettek volna.

    Továbbra is sok programozott elemet használunk, de egyetlen olyan dal sincs az albumon, amelyhez ne rögzítettünk volna élő hangszereket: gitárokat, dobokat, basszusgitárt, zongorát, sőt, még szaxofont is. Sokat dolgoztunk a dallamokon és a vokálokon, bátran kísérleteztünk, így a hangzásunk extrém módon szabad és változatos lett” – tette hozzá a gitáros Tom Kaulitz, aki dalszerzőként és producerként is jegyzi a 10 dalt tartalmazó lemezt. A lemezt, amely szabadságból, vágyakból, kívánságokból, kalandokból és lehetőségekből épít fel egy olyan világot, aminek teljesen átadhatja magát a hallgató. Egy olyan világot, amit aztán sosem akar majd elhagyni, hiszen ott bármi lehetséges.

    A Tokio Hotel március 12-én kezdi meg világkörüli turnéját Londonban, Magyarországhoz legközelebb Prágában lehet majd elcsípni a négyest, mégpedig április 3-án.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon