MENÜ
  • Több millió forintos bicajok

    Szeretnél egy igazán luxus bringát? Ürömben máris beszerezheted!

    Már csak pár millára van szükséged, ugyanis swarovski-kris­tályokkal kirakott, több mint 8,2 millió forintos luxusbicikliket szerelnek össze egy Pest megyei műhelyben. A borsos árak ellenére a kereslet óriási.

    Tekernél vele?

    Talán nem melgelő módon főleg külföldi gyűjtők veszik a méregdrága kétkerekűeket, és ők sem arra, hogy rendeltetésszerűen használják őket, többségük soha nem ül fel a nyeregbe. Tekerés helyett beállítják a bringákat a garázsba, és gyönyörködnek a látványban. Ezért aztán megérni kiadni egy vagyont!

    “8,2 millió az M55 Ro-yal típus alapára, a határ a csillagos ég, mert ha a megrendelő például kristályok helyett gyémántokat szeretne a kerékpárjára, mi megoldjuk. Eddig 9 millió volt a maximum, amit egy kerékpárunkért adtak. Akadt olyan vevőnk, akinek speciális kígyóbőr nyerget készítettünk” – magyarázta Farkas Dániel tesztpilóta. Ő teszi meg az első köröket a biciklikkel, hogy kipróbálja, jól működnek-e az egyedi hajtórendszerek.

    A kétszobás pesti lakás árát érő biciklik egyes típusaiból mindössze 55 példányt gyártanak, hogy a vevők exkluzív daraboknak örülhessenek.

    “Volt már híres hazai vásárló is, a nevét nem árulhatom el” – tette hozzá Farkas.

    forrás: blikk

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon