MENÜ
  • Tízmilliós Usher

    A mai gyatra zeneiparnak is megvannak még a maga csodái: Usher örömmel nyugtázhatta, hogy lehet egy albumból még nyolc év után is eladni.

    Usher a napokban bekerült a világ legsikeresebb előadói közé azzal, hogy 2004-ben megjelent Confessions című albumából eladták a tízmilliomodik darabot is. Az 1991-ben indult Nielsen SoundScan – mely az eladásokat figyeli – fennállása óta ez a tizenkilencedik olyan album, mely elérte ezt a bűvös számot.

    Utoljára Eminem albuma, a The Eminem Show volt erre képes, a legsikeresebb albumnak pedig a Metallica saját magáról elnevezett korongja bizonyul, a maga 15,8 milliós eladásával.

    Usher albuma 2004-ben elsőként debütált a Billboard 200-as listáján több mint egymillió eladott példánnyal az első héten. Múlt héten kétezer darab fogyott el belőle, ezzel lett meg a tízmillió.

    Az előrejelzések szerint a következő tízmilliós művész Adele lesz, akinek 21 című albuma már második éve a legnagyobb példányszámban elkelő korong az USA-ban.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon