MENÜ
  • Tizenöt éves fiúval szeretkezett a negyvenhét éves nő

    Elérte, hogy megbízzanak benne a fiatal fiúk.

    Letartóztatták azt a negyvenhét éves nőt, aki a Facebook-on csábított el fiatal fiúkat, egyikükkel pedig szexuális kapcsolatot is létesített.

    A nő kezdetben csupán beszélgetett, üzeneteket váltott a tinédzserekkel. Elérte, hogy megbízzanak benne. Többnyire olyan fiúkat keresett, akik valamiért rossz kapcsolatban álltak édesanyjukkal. Így történt ez ebben az esetben is. A tizenöt éves Robert egy ideje már napi kapcsolatban állt Susan Millmannal. Nem találkoztak, csupán a közösségi oldalon tartották a kapcsolatot. A fiú megbízott Susanban, megosztotta vele titkait is, ami nem csoda, hiszen a nő rendkívül kedves és megértő volt a tinédzser problémáival szemben. Ráadásul tanulmányi eredményei miatt Robert és édesanyja kapcsolata is megromlott.

    A kapcsolat természete egy idő után azonban megváltozott. A nő szexuális tartalmú üzeneteket, illetve melléről készített képeket kezdett küldeni a fiúnak. Természetesen az éppen serdülőkorban lévő fiú nem tiltakozott ez ellen. Pár héttel később éjszaka kimászott ablakán, Susan pedig autójával felvette, melyben szexuális kapcsolatot létesítettek.

    A nőt azután tartóztatták le, hogy Robert beszélt az esetről a családjuk egyik felnőtt barátjának, aki értesítette a rendőrséget. A nyomozás során kiderült, hogy nem a tini az egyetlen áldozat, rajta kívül több fiatal fiú zaklatásáért is gyanúba keveredett. A nőt végül kétszer tizennyolc hónap börtönre ítélték, illetve a szexuális bűnözők regiszterébe is bekerült.

    “Az emberek hajlamosak másként kezelni, ha egy nő létesít gyermekekkel kapcsolatot. Azonban semmi különbség nincsen. Ez nagyon súlyos eset, ráadásul visszatérő. Komolyan kell vennünk minden ilyesfajta problémát, hiszen a mai fiatal társadalomnak szüksége van arra, hogy megvédjük őket.” – mondta el Sergeant Steward, a vizsgálatot vezető nyomozó.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon