MENÜ
  • Titokban készültek aktképek Éden Nikiről

    Hiába a gyönyörű végeredmény, ha a csatorna nem tudott a képekről.

    Éden Niki még Mexikóban vetkőzött le Nánási Pál kamerája előtt. A Viasat3 párkeresőjének versenyzője nem először mutatja meg magát a nyuszis magazinban, 2006-ban viszont még egészen más külsővel pózolt.

    „Nagyon örültem, hogy az Éden Hotel kapcsán megmutathatom az új külsőmet. Annak idején teljesen más stílust képviseltem: nem volt műkörmöm, póthajam, nem volt megműtve semmim. Azóta több beavatkozáson estem át, plasztikáztattam a mellem, az orrom és a szám is. Annyira máshogy nézek ki, mint hat éve, hogy Nánási Pali meg sem ismert” – nevetett a lány.

    Mindezzel annyi a gond, hogy a képek a csatorna és a produkció beleegyezése nélkül készültek. A Viasat3 részéről felmerült, hogy letiltatja a képeket, de végül mégis engedélyezték, látva, hogy Niki mennyire népszerű. Úgy látszik, a szépség így vagy úgy, de utat talán a közönséghez.

    Végül mindenki elégedett lehet: Niki álma teljesül, és megmutathatta magát a nyuszis magazinban, plusz zsebre tehetett érte félmillió forintot. A Viasat3 pedig ismét jó hírverés kapott, kis botránnyal és nem kevés erotikával.

    Niki elárulta, hogy szerinte ez a pályája csúcsa, lehet, hogy többet nem vetkőzik. Nemsokára harmincéves lesz, a karrier háttérbe szorul, és minden erővel a magánéletére és a vállalkozására szeretne koncentrálni.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon