MENÜ
  • Tanítványa aktot festene Malekről?

    Levetkőztetné Mesterét a The Voice egyik tehetséges énekese. Andi meglepve fogadta az ajánlatot.

    Nem meglepő, hogy a The Voice tanítványainak és mestereinek kapcsolata egyre inkább szorossá válik, hiszen sok időt töltenek együtt. Egyre bátrabban is nyilvánulnak meg a nagyközönség előtt. Egy eheti klubkoncerten történt, hogy Malek Andreát egyszerre elismerő és meghökkentő dologra kérték.

    Olasz Csaba, a kecskeméti Katona József Színház művésze elárulta, hogy az eredeti foglalkozása festőművész, és Malekot nagyon szívesen megörökítené. Erre Mező Misi rögtön bekiabált, hogy készüljön egy akt. A közönség jót derült a megjegyzésen, Csaba azonban komolyan vette, mert számára az aktfestés nem öncélú meztelenkedés, hanem művészet.

    “Egy ember ruhátlan testét lefesteni távol áll az erotikától és a szexualitástól – mondta az énekes. – Az aktfestés formákról, vonalakról, hajlatokról és ezeknek az összességéről, vagyis a harmóniáról szól. Andi csodálatos nő, fantasztikus művész. A világ legboldogabb embere lennék, ha egyszer modellt állna nekem. Nem akarok rámenős lenni, egy portrénak is örülök, de ha lenne rá lehetőség, hogy aktot fessek róla, nem mondanék nemet.”

    Malek Andi először lelkesedett az ötletért, de mikor meghallotta Mező Misi megjegyzését, csak ennyit mondott: “Elég lesz egy portré is”.

    Természetesen a szája sarkában bujkáló mosoly kétséget sem hagyott afelől, hogy hízelgőnek találta az ötletet.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon