MENÜ
  • Tabáni megnősül

    A Csillag Születik felfedezettje végre megállapodik kedvese, Csilla mellett.

    Az énekes elárulta, hogy az eljegyzés és a családalapítás egyre többször téma kettejük között. Párja most végez a szegedi egyetemen, utána, ha minden a tervek szerint alakul összeköltöznek.

    ” Csillával több mint két éve vagyunk együtt. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem: ő az a lány, akivel le tudnám élni az életem” – mondta a RTL Klub tehetségkutatójának egykori nyertese. Azt még nem tudja, hogyan fogja megkérni Csilla kezét, de biztosan valami különlegeset fog kitalálni. Már közös otthont is keresnek, pár héten belül szeretnék megtalálni a megfelelőt.

    “Úgy beszéltük meg Csillával, hogy a fővárosban veszünk lakást. Elsősorban sorházban vagy ikerházban gondolkodunk, valószínűleg Pesten, mivel ott olcsóbbak a lakások, mint Budán. Ha minden jól megy, akkor Csilla már a közös családi fészekbe jöhet haza az egyetem elvégzése után”.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon