MENÜ
  • Szkopje, az olvasztótégely

    Egy város a földrengés árnyékában

    Mi, a Mosaic szerkesztői utazási élményeink kapcsán írtunk már Mexikóról, aztán egy hirtelen huszárvágással visszatértünk az öreg kontinensre, hogy bemutassuk Nektek Amszterdamot és a vörösben izzó Minszket. Ezúttal egy másik, Európának ismét kicsit a szélén, picit elhagyatottan ücsörgő országába, Macedónia fővárosába hívunk Titeket egy rövid utazásra.

    Az élmények ezúttal nagyon frissek, hiszen kereken egy hónappal ezelőtt jártam a dél-balkáni kis állam legnagyobb városában. Az igazság az, hogy eljutni Szkopjéba sem egy leányálom. Közvetlen repülőjárat nincs, helyette ott az autóbusz, vagy a vonat, amelynek színvonala jobb esetben is valahol a nagy magyar átlag környékén van. Hetedmagammal vágtam neki, hogy aztán egy belgrádi átszállást és huszonhárom órányi utazást követően megérkezzünk a főpályaudvarra. Az egész úttal kapcsolatban érdemes tudni, hogy szervezett, egyetemi út volt, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem macedónul tanuló diákjainak szervezett a macedón tanár.

    Ez a nyelv egyébként-  akárcsak az orosz, vagy a fehérorosz – szintén cirill betűs. Mivel kezdenek mániámmá válni a nyelvek, így mutatok párat (zárójelben az, hogy hogyan ejtjük őket), amelyek azonban csak ebben a szláv nyelvben vannak meg ilyen formában: љ (lj), њ (ny), ќ (ty), ѓ (gy), ѕ (dz), џ (dzs). Programunk egy részét tehát olyan események fedték le, amelyek kevésbé szóltak az utazásról, sokkal inkább tanulásról. De nem kell megijedni, erről a részről nem fogok írni, sokkal inkább arról, miért éri meg nagyon ellátogatni ebbe a meseszép országba.

    Macedónia kicsi ország, kisebb például mint a mi Dunántúlunk. Lakossága körülbelül Budapestével megegyező, fővárosában úgy félmillióan laknak. Történelme háborúkkal terhelt, valamelyik szomszédjával mindig volt konfliktusa és ez a mai napig így van. A görögök nem hajlandóak elismerni létezését, Albánia bizonyos részeit szeretné a magáénak tudni, a bolgárok pedig gyakorlatilag úgy ahogy van, lenézik az egész nemzetet. Egyedül északi szomszédjukkal, a szerbekkel jó úgy ahogy a viszonyuk. Ami viszont kárpótolja őket, az az érintetlen természet, a több ezer méter magas, még tavasszal is hófedte csúcsú hegyek és a völgyekben megbújó kis falvak és tavak. A macedónok tehát nem lélegzetelállító sugárutakról, vagy múzeumokról híresek, hanem a gyönyörű vidékeikről és hihetetlen vendégszeretetükről.

    Maga Szkopje hányattatott sorsú. Különösen nagy veszteség érte a fővárost 1963-ban, amikor is óriási földrengés pusztította el az épületek négyötödét, hajléktalanná téve 120 ezer embert és megölve további több ezret. Ennek a földrengésnek a mai napig is megvannak még a nyomai. Leghíresebb ezek közül a régi főpályaudvar épülete, amelyet meghagytak eredeti állapotában. Még a homlokzatán látható órát sem üzemelték be újra, így évtizedek óta azt az időt mutatja, amikor a földrengés szeizmikus ereje megállította. Reggel 5 óra 17 perc. A katasztrófát követően az egész világ, kelet és nyugat összefogott és minden nemzet a város megsegítésére indult, új lakóházakat emeltek. Ezek a lakóházak azóta is viselik építő országuk nevét. Így lehetséges az, hogy létezik magyar ház is.

    A város tele van történelmi emlékekkel, nagyon sok természetesen a török időkből maradt meg. Fürdők, bazárok ékesítik a belvárost. Ezekben a bazárokban a mai napig található mindenféle. A cipőjavító suszterektől elkezdve az albán ékszerészeken át a cigány ruhaárusokon át mindenki fellelhető. Az értékeinkre azonban érdemes fokozottan odafigyelni, ugyanis nagyon sok a kéregető. Kivétel nélkül ezek mind nők, sokszor a gyerekeikkel, akik már 4-5 évesen arra vannak nevelve, hogy az utcát járják és sírást imitálva pénzért könyörögjenek. Ha csak egy pillanatra is elgyengülünk és kedvesek vagyunk velük, képesek akár utcákon keresztül is az ember nyomában járni. Én magam egyik éjszaka szemtanúja voltam annak, ahogy egy már spicces férfit egy kéregető nő, kezében a csecsemővel és mellette a legfeljebb öt éves fiával kirabol. A pityókás férfi csak kettőt pislogott és pénztárcája már az asszony kezében volt.

    A városvezetés igyekszik minél vonzóbb, turistacsalogatóbb hellyé varázsolni Szkopjét. Jellemzőek a nagyszabású építkezések a belvárosban, amelyek a lakosságot igencsak megosztják. Az újonnan megépült paloták ugyanis néhol kicsit a giccsbe hajlanak. A főtéren álló Nagy Sándor lovasszobra például esténként a szivárvány színeiben úszik, körülötte szökőkutak lövellik ki a vizet és ha ez nem lenne elég, emellett még zene harsog a szoborból. Másik nagy kedvenc a párizsi Diadalív mintájára megépített, hófehér helyi diadalív, amely noha jóval kisebb, mint a Nagy Testvér, azért ez is igyekszik az ország dicsőségét szimbolizálni a maga módján.

    A városra sajnos nem lehet azt mondani, hogy jó állapotban van. Túlnyomó többségben vannak a szocializmusban állított épületek, amelyekhez azóta nem igazán nyúltak. Az utak elhanyagoltak, az utcákon sok a szemét, amelyet azért a helyi közterületesek igyekeznek becsülettel eltakarítani. Ezzel szemben viszont a Szkopjét körbeölelő hegyeken impozáns épületek, medencével, portával ellátott társasházak épülnek.

    Komoly konfliktusforrást jelent, hogy a macedónok mellett nagyszámú albán és cigány kisebbség is él a városban, gyakorlatilag teljesen külön álló városrészekben. Az ellentétek annyira erősek, hogy az albánok sok helyen külön időpontban is járnak iskolába, illetve külön televíziós csatornájuk van. Mi ennek kézzelfogható jelenlétét akkor éreztük, amikor meglátogattuk a várostól pár kilométerre található Matkát. A Matka anyaméhet jelent. Ez a valóságban egy gyönyörű, türkizkék színű folyó, amelynek a forrásánál egy barlang és egy több száz éves görög ortodox templom található. Tanárnőnk e túránál kifejezetten lebeszélt arról, hogy busszal utazzunk, fő érvként annyit hozott fel, hogy az oda vezető úton albánok lakta falvakon kell átmenni. Igaza is volt. Ahogy aztán végül gépkocsival áthaladtunk ezeken a településeken, mindenhol mecseteket és minareteket láttunk – az albánok nagy százaléka mohamedán vallású. Ők egyébként igen jól élhetnek, volt olyan minaret, amelynek tornyába digitális óra volt beépítve.

    Ha az ember a város környékén keres látnivalót, érdemes még felmenni a Vodno hegyre, amelyre pár évvel ezelőtt egy hatalmas keresztet állítottak. Nem tagadom, szerintem ebben az is benne volt, hogy kis borsot törjenek az albánok orra alá, ezt a keresztet ugyanis nem lehet nem észrevenni. A kereszt mellett állva lenyűgöző látvány tárul az ember szeme elé. Nemcsak Szkopje látható teljes egészében, hanem a környező dombok, a magyar szemnek szokatlanul magas, hófödte hegyek és a lankák közt megbújó települések.

    A városon belül érdemes továbbá megtekinteni még a gazdagon díszített ortodox templomokat, amelyek akár csak a világ minden táján, itt is lenyűgözően gyönyörűek. Rengeteg ikonosztáz, aranyszínű gyertyák. Díszítésben egyébként hasonlóak azokhoz az orosz ortodox templomokhoz, amiket a fehérorosz Minszkben láttam. A hangulatuk azonban kifejezetten sötét és a római katolikus, vagy protestáns szemnek kifejezetten idegen mozdulatokat is tesznek. Az imádkozó emberek például sorra puszilgatják végig a szentek portréit, le se törölve egymás után az üveget.

    Mint azt már említettem, a macedón emberek nagyon kedvesek. Különösen jól esett nekik, amikor megtudták, hogy beszélünk is macedónul valamennyire, nemcsak érdeklődünk az országuk iránt. Én személy szerint az ottani egyik egyetem rektorától például kaptam ajándékba a saját gyűjteményéből egy orosz-macedón és egy lengyel-macedón szótárt, miután elmondtam neki, hogy azt a két szláv nyelvet is tanulom. De a kioszkban gyrost és mindenféle kajákat áruló néni is a második este már emlékezett ránk, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, amikor ismét meglátogattuk. Az árak valamivel alacsonyabbak, mint nálunk, de például egy könyvért elkérnek ugyanannyit, illetve egy étkezés, vagy egy kávé sincsen meg kevesebből, mint idehaza.

    Ami a magyar szemnek meglepő lehet, az például a helyi buszok. Nagyon sok ugyanis a megszólalásig úgy néz ki, mint a londoniak. Azzal a különbséggel, hogy a város ezeket Kínából vásárolta. Van viszont nagyon menő része is, ezekben a buszokban ugyanis nem azt kell egész úton hallgatni, hogy melyik megálló következik – arra ott van a hírújság -, hanem folyamatosan zene megy. A zenéket amúgy a közlekedési vállalat szakemberei válogatták össze, igen nagy szakértelemmel. A buszon kívül más tömegközlekedési eszközt nem is nagyon lehet találni, a város nem elég nagy például metró építéséhez. Viszont van rengeteg taxis, akik igen baráti áron visznek el akárhova.

    Kiknek ajánlom Macedóniát és Szkopjét? Azoknak, akiket vonz a természet és a letűnt múlt még köztünk élő romos darabkái. Ez sem egy tipikusan európai hely. Itt sem nagyon találsz angol feliratokat, vagy márkás boltokat. Találsz azonban egy olyan hangulatot, olyan épületeket, embereket és ételeket, amilyeneket máshol nem.

    Waliduda Dániel

    Ajánló

    A világ legkövetettebb tinijeinek sikertitkai

    Magyarországról beszéltek a világ legkövetettebb sztártinijei a Kids’ Choice díjátadón

    Kezdődik a hatodik Nagy-Szín-Pad!