MENÜ
  • Száguldó terepjáróból esett ki a kislány

    A másfél éves gyerek autós üldözés közben repült ki a száguldó kocsiból Lubbockban - videó.

    Egy rablás gyanusítottjait üldözték éppen a texasi rendőrök. Afeljelentést egy fiatal lány tette, miután kirabolták őt egy parkolóban. A 19 éves Chelsea Betenbough látta, hogy támadója, Kenny Shawn Jimenez bepattan a terepjáróba, ahol egy 16 éves fiú, két 14 éves lány és egy kisgyermek is ült. A társaság nagy sebességgel menekült a járőrök elől, amit a rendőrkocsi kamerája is rögzített.

    Amikor sarokba szorították őket, a kocsi megpördült, a 18 hónapos kislány pedig a nyitott ablakon keresztül kirepült az autóból. A fejtetőre állt kocsi majdnem agyonnyomta a gyereket, aki a földet érés után szinte azonnal felállt, és odébb botorkált. Kórházba szállították, de az ijedtségen kívül szerencsére csak apróbb karcolásokat szerzett.

    A négy fiatalt egyebek mellett rablással, gyermek testi épségének veszélyeztetésével, és autólopással vádolják.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon