MENÜ
  • Stresszes bálnák

    Az emberek a tengereket és óceánokat is meghódította, a vízi közlekedés és fuvarozás teljesen megszokott, bevált dolog. Használatuk közben azonban hajlamosak az emberek elfelejteni, hogy a hajók milyen hatással lehetnek a vízben élő állatokra.
    Egy bostoni kutatóintézet munkatársai nemrég bebizonyították, hogy igenis létezik összefüggés a hajók által keltett zaj és a bálnák stresszszintjének megemelkedése között. A vizsgálatnak jó terepet adott a new yorki világkereskedelmi központ ellen intézett támadás. Ezt követően ugyanis visszaesett a helyi hajóforgalom és az általuk kibocsátott zaj mértéke és a felére csökkent. A megváltozott feltételek lehetővé tették az óceáni zajszennyezés bálnákra gyakorolt hatását.
    “Azt eddig is tudtuk, hogy a bálnák más frekvencián kezdenek kommunikálni, hogy alkalmazkodjanak a hajók zajához, ám a mostani eredményeink szerint itt nem csupán kellemetlenségről, hanem komoly fizikai következményekről van szó.” – a problémát az jelenti, hogy a hajócsavar hangja ugyanabban a frekvenciatartományban mozog, mint amelyet egyes bálnák a kommunikációhoz használnak. Vannak fajok, amelyek alkalmazkodtak ehhez, azonban akadnak olyanok is, amelyeknek nem sikerült. 

    A stressz által kiváltott hatások veszélyesek lehetnek. Fejlődési rendellenességet, legyengült immunrendszert eredményezhetnek, sőt, még a szaporodási képességet is csökkenthetik. Érdekesség, hogy korábbi tanulmányok rámutattak arra, a szárazföldi állatoknál a zajos turista – és közúti forgalom okozhat hasonló gondokat.
    forrás: index.hu

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon