MENÜ
  • Stohl András: “A Mario játékhoz is suta vagyok”

    Stohl András az offline világban nőtt föl, de manapság sincs otthon az online kütyük forgatagában.

    Kisebbik gyermekei azonban már igazi „digitális bennszülöttek”, ezért a Jászai-díjas színész néha kénytelen a számára ingoványos virtuális talajra tévedni.

    A minap egy rendkívül futurisztikus „játszótérre”, a Future Parkba mentünk Franciskával és Andriskával. Nem az én világom, de ennek ellenére nagyon jól szórakoztunk” – meséli Stohl, aki bevallása szerint még a Mario videojátékokhoz is elég suta. A hazai színházi világ egyik legfoglalkoztatottabb színésze a VIII. kerületben nőtt föl, leginkább azzal töltötte szabadidejét, hogy a haverokkal rúgta a házfalhoz a bőrt. „Engem a videojátékok sem érdekelnek, a telefont is javarészt telefonálásra használom, és e-mailezni is ritkán szoktam. A minap írtam e-mailt egy ismerősömnek és sikerült az egész szöveget a subject-be írni. Azt a válasz kaptam, hogy „bár általában nem oda szoktuk írni a levelet, de egy színésznek elnézzük” – meséli Stohl, aki párjával együtt jót nevetett a válaszon. 

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon