MENÜ
  • Steiner Kristóf: Az ajánlásom a puszta létezésem

    Bár a Bravo Otto díjátadó gáláján riporterünk, Dana készített egy rövid interjút Steiner Kristóffal, úgy éreztük, hogy egy új könyv, akkora esemény, ami jóval több szót érdemel.

    A Tel-Aviv-Budapest-London háromszögben mozgó szerzővel egy jó nagy adag kávé társaságában ültünk le, hogy elbeszélgessünk vele új könyvéről, a június 9-én megjelenő Hajónaplókról, az esküvőjéről és Madonnáról.

    Steiner Kristóf hogy szombaton, június 9-én 18 órakor dedikál Budapesten a könyvhét keretein belül a Vörösmaty téren, az Ulpius ház standjánál, kedden 12-én pedig 17:30-kor ismerkedhet meg a közönség a kötettel a Móricz Zsigmond körtéren található Ulpius üzletben, egy könyvbemutatón.

    Adott egy negyven-negyvenöt éves konzervatív magyar háziasszony, tele a belénevelt konzervatív dolgokkal. Hogyan tudnád eladni ennek a nőnek a könyvedet, hogy adjon neked egy esélyt?

    Őszintén szólva akármit csináltam eddig, sosem gondolkoztam azon, hogy ez milyen célközönséget érint. Soha nem jut eszembe az, hogy bárkit meggyőzzek arról, hogy olvasson engem. Nagyon sokszor, nagyon sok helyzetben próbáltak különböző kiadók, szerkesztők, producerek rávilágítani arra, hogy sokkal több emberhez jutnék el, hogyha egy kicsit tudatosabban építeném a célközönségemet. Ha azt mondanám, hogy ez egy tiniközönségnek, vagy ez egy harmincas, intellektuálisabb közegnek szól. De én nem így írok, nem így vezetek műsort és nem így élek. Én senki más nem tudok lenni, mint saját magam és képtelen vagyok kompromisszumot kötni, amikor bármilyen művészeti ágról van szó.

    Ahogyan az Interaktívban is egy csomószor olyan dolgokat csináltam, ami miatt a szerkesztő már üvöltött a fülembe, hogy „nem, ezt nem mondhatod”, ezeket sem tudtam és akartam kontrollálni, mert úgy gondoltam, ezért vagyok ott. Ugyanígy vagyok az írással. Valamikor ennek következtében egy szöveg, amit írok nem elég kidolgozott, mert még annyira sem vagyok kompromisszum kész, hogy rávegyem magam, hogy jobban írjak. Pedig tudom, hogy lehetek ennél sokkal jobb is, tudom, hogy nem fektettem bele maximumot, csak 85%-ot, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy akkor engem az a múzsa úgy csókolt meg, hogy ez jött ki belőle.

    Ezért aztán azt tudom mondani, hogy úgy látom, egyre többen vevők erre a jelenségre ami én vagyok, függetlenül attól, hogy hány évesek és milyen beosztásban dolgoznak vagy milyen családi háttérrel rendelkeznek. Naponta kapok olyan leveleket, pont olyan korosztálytól amit te is említettél, sőt nagyon gyakran kapok idősebbektől, nagymamáktól is, hogy mennyire örülnek, hogy így vállalom önmagam és itt nem csak a melegségre gondolok, hanem mindenre. Azt hiszem, az én ajánlásom az a puszta létezésem.

    Érzed azt, hogy egy szinten talán nem vállalsz elég felelősséget azzal kapcsolatban, hogy végülis te lettél kikiáltva Magyarország melegének?Te jelentetted be először és bár utána követték a példákat, a sztereotípiáknak mégis te felelsz meg a legjobban. Így te lehetnél a hírnök, aki egy kicsit rendbe teszi ezt a dolgot Magyarországon. Hiszen aki ellene van a könyvednek vagy személyiségednek, az is tudatában van a megjelenésednek…

    Én úgy érzem, hogy egyre jobban felismerem a felelősségemet a világban és ez nem csak erre a gay-Magyarország kérdésre vonatkozik, hanem mindenre. Most már harminc éves és úgy érzem, egyre jobban kiteljesedett vagyok. Egyre több embernek adok helyet saját magam mellett. Valaha nagyon ítélkező ember voltam: legjobb barátaimmal ültem a kávézó teraszán, harminc kilók voltunk, tökéletes make-up volt rajtunk és néztük, ahogy elmennek az emberek és arról beszéltünk, ki milyen kövér, ki milyen ronda, ki hogy van felöltözve és amúgy is milyen gáz.

    Ebből mára eljutottam egy olyan pontra, hogy képtelen vagyok bárkit rondának látni, és ha valaki a fülem hallatára gonoszkodik más emberekkel, akkor az nekem olyan szinten szorongatja meg a lelkem, hogy az már fáj. Az egykori könnyelmű nyilatkozataimat is egyre inkább jóváteszem. Valamikor például azt mondtam, hogy a melegfelvonulás óriási baromság, mert miért kellene borzolni a kedélyeket, ha úgysincs minden rendben és amúgy is kinek van erre szüksége. Vagy mikor kérdeztek a készülő Eurogameszről, azt mondtam, hogy minek ilyen külön rendezvény a melegeknek, mikor jelentkezhetnek a heterók közé is. Ezeket azért mondtam, hogy az emberek érdekesnek találjanak. Manapság viszont ha kérdésekre válaszolok nem ez motivál.

    Nagyon gyakran írok olyan akár blogbejegyzést vagy cikkeket és a könyveimben is különböző dolgokat, amik nagyon-nagyon segítik, hogy megszülessen egy olyan szintű elfogadás, ami nem arcpirító. Mert azt gondolom Magyarországon még mindig arcpirító, ami zajlik ezen a fronton. Abszolút küldetésemnek érzem ezt: ha valaki felmegy a blogokra, ott is láthatja, hogy van olyan kategória, hogy gay pride, ahol minimum harminc írás foglalkozik ezzel. Illetve nemrég a Nők Lapja egyik kiadványában jelent meg cikkem a meleg örökbefogadásról. Egyre jobban felnövök ehhez.

    Bár akaratomon kívül testálta rám ez az ország a Magyarország hivatalos homoszexuálisa címet és akkoriban kimondottan ellenkeztem ez ellen, mert én ennél sokkal összetettebb és színesebb akartam lenni, de felfedeztem azt, hogy az emberek akkor fognak összetettnek és színesebbnek látni, hogyha úgy is viselkedek és úgy is nyilvánulok meg. Ma már büszkén viselem ezt a címet és igyekszem helyesen kezelni.

    Nagyon örültem, hogy a Lélekbonbonban volt szó egy írásodban az esküvődről. Egyáltalán nem vagyok nagy tévénéző, de mikor ment az adás, pizzát rendeltünk és ültünk a tévé előtt. Utána pedig nagyon sokat beszélgettünk róla. Nem az esküvőről, hanem arról, hogy nem értünk téged. Talán bennünk alakult ki rossz kép a spirituális emberekről vagy a spiritualitásról, de ezt a dolgot nem tudtuk összeegyeztetni azzal, hogy az ember az esküvőjét tízmillió embernek mutassa be, főműsoridőben, az egyik legnézettebb csatornán, miközben éppen próbál hátat fordítani egy régi énjének és hangoztatja, hogy megváltozott.

    Semmiképpen nem akartam soha hátat fordítani annak, aki voltam. Én pontosan ugyanaz az ember vagyok, semmit nem változtam, csak új dolgok adódtak hozzá a személyiségemhez. Ami ugyanúgy megvolt és megvan bennem, csak az ember ahogy él, kicsit újrahangolódik mindig. Bizonyos dolgokat lejjebb vesz. A Lélekbonbonban is leírtam, hogy „egymás lelkének hangmérnökei vagyunk” És ez saját magunkra is igaz ha az élmények formáját nézed.

    Én nem érzek magamban semmilyen kettőséget, mert ha az ember spirituális, akkor felismeri azt, hogy a spiritualitás mennyire fontos dolog és hogy képes megváltozatni a világot. De hogy tudnám megváltoztatni a világot, ha csak magamban vagyok spirituális? Ezért nem hiszek abban, ha valaki spirituális akar lenni, beül egy barlanga élete végéig és kizárja magát a civilizációból. Az, hogy én ismert lettem óriási felelősséggel jár, hiszen egyfajta csatorna vagyok és keresztül kell, hogy folyjék rajtam valami fajta információ, ha pedig választani kell ezen a ponton akkor olyan információt szeretnék az embereknek átadni vagy eljuttatni hozzájuk, amikkel valóban tudnak kezdeni valamit, ami valóban pozitív irányba viszik el az életüket és az ő személyiségüket.

    Az én esküvőm, vagyis a mi esküvőnk, nagyon komolyan meg lett beszélve. Mert mi is gondolkodtunk ezen, hogy jó-e ez, hogy ennyi ember látja, viszont nagyon hamar átláttuk azt, hogy ez egy elképesztő lehetőség. Azt a lehetőséget elhárítani, hogy Magyarországon először a televíziózás történetében egy meleg esküvő adásba kerüljön, óriási hiba. Ez lehetőség arra, hogy az embereknek, akár csak három embernek felnyissuk a szemét, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk.

    Az egész esküvőnek az volt a témája, hogy nem az a lényeg, milyen ruha van rajtad, nem az a lényeg, hogy mennyire elegáns vagy, vagy  hogy mennyi pénzt költünk rá, hanem az, hogy mezítláb a legjobb barátaiddal, azon a helyen, amit a legjobban szeretünk, tengerparton, a saját főztünkből kreálva az ételeket jól érezzük magunkat és pozitív energiákat adunk a világnak. Ez életem egyik legjobb döntése volt. Nagyon sokan a mai napig megállítanak az utcán, hogy látták az esküvőnket és mennyire csodás volt, ez volt a kedvencük az egész szériában.

    Sokan azt kifogásolták, hogy te még extrán kifordítottad ezt az esküvő dolgot. Ez megint a felelősség kérdése, hogy oké, kiállok a meleg házasságért és megmutatom a világnak. De sok heteroszexuális éppen azért nem támogatja a meleg közti házasságot, mert félti a házasság intézményét. Sok komment szerint pedig ezzel, hogy nem adtál az esküvődön erre, arra, amarra, éppen a házasság intézményének nem mutattál tiszteletet…

    Én nagyon egyszerű ember vagyok. Ha valaki ellátogat az otthonomba, akkor látni fogja, hogy az gyönyörű és hogy mi ketten Matannal úgy rendezünk be egy lakást, hogy sose azon gondolkodunk, mi milyen színnel passzol, hanem olyan dolgokat hozunk be az életünkbe, ami a mi személyiségünkhöz passzolnak, amik megszólítanak minket. Én nem vehettem részt másfajta esküvőn, ha a saját házasságomról van szó, mint olyanon, ami a személyiségemet tükrözi. Automatikusan hazugsággá vált volna, ha kis meghívókártyákat rendelek és jégszobrokat hozatok. Az nem én vagyok. Ez nem is volt választás kérdése.

    Azzal kapcsolatban, hogy nem adtuk meg a tiszteletet… Én úgy érzem, a tisztelet sosem ilyesmin múlik. Nekünk az életünk legfontosabb napja volt és biztos vagyok benne, hogy legalább annyira díszbe öltöztettük a szívünket, mint bárki más az esküvőjén. Soha nem azon múlik, hogy mennyire tisztelet adunk a kapcsolatunknak vagy a házasság intézményének, hogy nem tudom hány abroncs van a szoknya alatt az esküvő ruhában, hanem azon, amit jelent számunka a házasság és hogy mit szeretnénk kommunikálni azzal, hogy mi összeházasodunk. Ahogy mondtam mi kizárólag azt szerettünk volna, ha a mi közeli barátaink és családtagjaink velünk együtt örüljenek. Furcsán hangzik nagyon, de az esküvő szinte egyáltalán nem rólam szólt. Azt, hogy ezeknek az embereknek például főztünk, hogy én az esküvő egész napját a konyhában töltöttem, számomra az egyik legcsodálatosabb élmény volt az esküvővel kapcsolatban. Aki ismer, az tudja, hogy reggeltől estig gyakorlatilag úgy éreztem magam, mintha repülnék. Nem hiszem, hogy bármivel kapcsolatban tiszteletlen lettem volna.

    Kicsit beszéljünk az új könyvedről, a Hajónaplókról…

    Először magáról a műfajáról beszélnék, mert fontosan tartom, hogy az emberek ne értsék félre. Ez a könyvem sokkal lazább, mint az előzőek. A Lélekbonbonnál mindenképpen lazább, hiszen abban, ahogy te is mondtad, számodra is túl sok volt a spiritualitás, míg persze voltak olyanok is, akik unták a személyes sztorizgatást és alig várták, hogy kicsit jobban megismerkedjenek a kabbalával. Voltak régen ezek a lányregények, a pöttyöskönyvek… Amikor elkészült a borítóterv és kiválasztottam, hogy ez legyen a befutó, akkor egy divattervező barátom, a Parádi Gabi, azt mondta, hogy a pöttyöskönyvek jutottak eszébe és ez neki mennyire nosztalgikus és mennyire örült neki. Egyáltalán nem nyúlt mellé, mert ez egy picit olyan, mint ezek a régi lányregények, csak ez egy fiúregény.

    Mint a csíkos könyvek?

    Nem annyira, mert azok csak a fiúknak szóltak, de ez inkább egy… Tehát inkább egy gay-fiúregény. Egyrészt a Matannal való kapcsolatom a könyv íve, másrészt ebben a könyvben egyáltalán nem féltem belemenni kevésbé intellektuális dologba. Ez a könyv eredetileg nem kiadásra született.

    Elutaztam egy ismeretlen nővel egy utazásra. A kapcsolatom éppen darabjaira hullott. Elköltöztem Londonba, Matan úgy volt velem költözik, de meggondolta magát. Mire elutaztam, kitalálta, hogy mégis jön Londonba, de ekkor már utazgattam ezzel az idegen nővel. Fogalmam sem volt, lesz-e valami a kapcsolatomból és minden nap a hajón naplót írtam. Miután megszületett ez a történet, észrevettem, hogy milyen érdekes, hogy az életem különböző eseményei mennyire durván kötődnek a hajós utazásokhoz.

    Amikor az anyukám hamvait elszórtuk a Gangeszen, akkor csónakban ültünk Matannak a harmincadik születésnapján hajóval utaztunk. Aztán a következő születésnapon szintén egy hajón voltunk, kibéreltünk egy kis yachtot. Addigra viszont már elindult a kapcsolatunk egy rossz irányba és már éreztem, hogy fekete fellegek gyülekeznek a szerelmünk felett.

    Az lett a vége, hogy úgy döntöttem, hogy ebből könyvet készítek. Kiemeltem a történet gerinceként az utazáson kívül olyan helyszíneket az életemből, amik hajón történtek és illettek a képbe. Így a Gumimatrac a Gangeszen egy kicsi részletével indul a könyv, amikor anyukám hamvait elszórtuk. Utána pedig leindul a Matan-sztori, aztán jön maga a nagy utazás a nővel, utána pedig néhány hónappal, talán fél évvel volt az a kalandom, amikor elutaztam Velencébe a filmfesztiválra, Madonna filmjének a bemutatójára. Oda Matan és barátok nélkül utaztam, mert akkoriban tizenegy emberrel éltem Londonban és úgy éreztem, ki kell szakadnom ebből. Az utolsó fejezet pedig maga az esküvőnk, ami szintén egy hajón született. Az eredeti Hajónapló helyett ezért lett Hajónaplók, mert igazából több hajóról szól. Nem csak történetmesélésről van itt szó, hanem arról, hogy a legjobb helyzetekben mi minden jut eszembe a közegről.

    Például láttam, hogy ezeket az embereket, akik elképesztő nagy adagokkal pakolják meg a tányérjukat, majd összetúrkálják és elküldik, azokat az emberek, akik elképesztően alacsony fizetéséért robotolnak hónapokon keresztül, miközben a hat-hét fős családjuk a Fülöp-szigeteket várják őket. Ezek mind elgondolkodtattak és emiatt a spirituális oldalai is meglettek a dolgoknak, mert ezekről is folyamatosan is írtam. Miközben írom a sztorit, mindig elmerengek két-három oldalon keresztül, majd visszakapcsolódunk a történethez.

    Stíluselemeit tekintve azt tudom mondani, hogy most is sok példát hozok a populáris kultúrából, mert én ilyen vagyok. Ha belépek valahová és látok valakin egy piros cipőt, egészen biztosan Dororthy fog eszembe jutni az Ózból, ennek én pedig valószínűleg hangot is adok. És van még néhány ilyen mérföldkő az életemben. Az Elfújta a szél, a My Fair Lady, a Spice Girls-imádatom a kilencvenes évekből, a Madonna-iránti elkötelezettségem és tiszteletem. Ezek mind olyan dolgok, amik folyamatosan visszaköszönnek a könyveimben, és ezzel a kötettel is így van.

    Matan számára nem szokott pici szívfájdalom lenni, hogy megjelenik egy újabb könyv, magyar nyelven, ott tartja a kezében és nem tudja elolvasni? Egyáltalán hogyan viseli a népszerűségedet?

    Annyi szívfájdalom szokott lenni, ami most már inkább csak poén, hogy tulajdonképpen belőle akaratán kívül egy Mr. Big lett. Sétál az utcán Budapesten és felismerik. Volt most a Bravo Otto díjátadó és ott is jött a tiniközönség, hogy „Úristen ott a Matan!” Valamikor volt olyan időszak, amikor zavarta őt, hogy ennyire nyilvánosan éljük az életünket és hogy ennyire intenzíven merítek a személyes tapasztalataimból a könyveim és a cikkeim írása során. De mostanra szerintem teljesen hozzászokott ehhez és én akkor tudok a legjobban írni, ha arról írok, ami a leginkább leköt. Engem pedig általában a saját életem, a körülöttem zajló események, a saját jellemfejlődésem és a körülöttem lévő emberek jellemfejlődése köt le és mivel túlságosan sok izgalmas esemény történik velem, úgy érzem, luxus lenne elkezdeni fikciót írni, hiszen minden áldott nap tudnék írni egy regényt az életemről. Ha nem lennék lusta, akkor minden nap legalább három órát tudnék írni arról, hogy mik történtek ma velem és egyáltalán nem átlagos dolgokról van szó.

    Megelőzted a kérdésemet, hogy akarsz-e egyszer fikciót írni…

    Elképzelhető ettől függetlenül… Még mindig túl fiatal vagyok ahhoz, hogy igazán komolyan vegyem az irodalmi írói szcénában az írói szerepemet. Amikor a Viván voltam, pink pólóban, strasszokkal és vasalt szőke hajjal parádéztam, megkérdezték tőlem, talán a Unique-ból a Gabi, hogy „tökre bírom amit csinálsz, de nem félsz, hogy elveszíted a hiteledet?”. És mondtam neki, hogy nekem nincs hitelem. Nekem nincs a fejemben egy kép, hogy én azt akarom, hogy a magyarok ezt lássák belőlem.

    Aztán lassan elkezdett összeállni valami, amiről úgy éreztem, hogy mivel felelősséggel tartozom, ezért nem akarok már annyira lubickolni. Persze továbbra is szabad és önmagam vagyok, de azért mégis kicsit összeszedettebb. Az irodalomban viszont még nem jutottam el erre a szintre. Ott még mindig csak élvezettel lubickolok és hihetetlenül örülök annak, hogy az emberek erre is vevők. Nem volt egyáltalán evidens, hogy engem elfogadnak íróként, de most pedig már látom, hogy nagyon érdekli ez az embereket, amik velem történnek, ahogy írok, hogy mennyire szépen írok vagy mennyire jól fogalmazom meg a dolgokat, ami nekem szinte abszurd. Mert amikor én alkotok akkor az emberek nagy része azt hinné, ha látna, hogy nem is könyvet írok, hanem egy e-mailt. Rohamosan gyorsan írok. Emiatt nagyon sokszor gépelek félre vagy vannak helyesírási hibáim, de én egyszerűen olyan vagyok, mint egy fogalmazást író gyerek. Én nem egy felnőtt író vagyok, aki ül a sarokban és átgondolja, hogy szelektálja a gondolatait. Én nem szelektálom a gondolataimat írás közben, soha.

    A szerkesztőm az, aki esetleg átnézi, és azt mondja, hogy ezt meg ezt ő így javasolja. Hallgatni is szoktam a szerkesztőimre egyébként, mert nem akarok visszamenni és saját magam újra átnézni a dolgot, hogy jó volt-e vagy nem, mert azáltal már automatikusan úgy érezném, hogy egy kicsit mesterkéltebb lett.

    Többször is említetted már Madonnát, akiről például leírtad, hogy sokat tett azért, hogy a világ megismerje a kabbalát. Manapság mégis sokan úgy gondolják, hogy teljesen elvesztette a spirituális imidzsét, amit 1998-ban épített fel.

    Azért a mai napig nagyon sok olyan száma van Madonnának, ami iszonyú módú spirituális üzeneteket hordoz. Akárcsak ha visszamegyünk Hard Candyre, ami a legkevésbé elismert albuma és amitől a rajongók nagy része is falra mászik, azon is ott van a Voices vagy a Devil Wouldn’t Recognize You, amiket ha meghallgatsz, akkor úgy hallod, mintha a saját gondolataid, kapcsolataid válságai, kétségeid visszhangzanának a hangszórókból. Szerintem ő sose adta fel ezt a spirituális lényét, csak ebből a szempontból valószínűleg ő is olyan mint én, nem akar hamis lenni.

    Ő most egy olyan életszakaszában van, mikor a spiritualitás mellett egy csomó dologgal küszködik. Ha most ő egy ilyen megvilágosult papnő szerepében tetszelegne még mindig, akkor nem adná önmagát. Ugyanakkor ez személyiségileg még mindig az egyik legerősebb oldala. Illetve nyilván én kicsit közelebbről látom őt mint a legtöbb ember, a kabbalatanulás kapcsán.

    A legújabb turnén például a Like a Prayer alatt valószínűleg a laikusoknak nem tűnik fel, de mögötte Isten hetvenkét neve nevű meditáció van kivetítve. Az, hogy ő most a világ minden pontjára elviszi így ezt a meditációt, még az, aki nem is foglalkozott soha kabbalával, ránéz ezekre a betűsorokra és vizualizálja őket, töménytelen mennyiségű áldást hoz saját maga életébe és a világ számára. Szóval én úgy látom, hogy talán felismerte azt, hogy a Kabbalist do it better póló és mindenhol kabbaláról beszélni egy kicsit sok vtolt az embereknek. Visszavett belőle és bújtatottabban csinálja ezeket a dolgokat. Illetve most a Tel Aviv-i nyitókoncerten volt egy hosszú beszéde a békéről. Ez sem átlagos, hogy valaki egy ilyen beszédet elmond a színpadon, miszerint ha a közel-keleten az emberek elfogadják egymást és képesek tisztelettel és szeretettel tekinteni egymásra, az az egész világra hatással lesz és hogy nem lehetnek az embereke rajongói, akik nem akarnának békét a világban. Ezt ő most is nagyon komolyan veszi.

    Ez neked is küldetésed?

    Azt hiszem igen. Sose gondolkoztam ezen, de most hogy megkérdezted és azt mondanám, hogy nem, hazudnék. Abszolút küldetésemnek tekintem. Nyilván nem arról van szó, hogy hittérítőként próbálnék meggyőzni embereket bármiről is, egyszerűen arról van szó, hogy én az elmúlt fél évben, amióta ezzel foglalkozom, egészen elképesztő változáson mentem keresztül, amiről úgy gondolom, hogy minden embernek joga van megtapasztalni. Ennek semmi köze semmilyen valláshoz, még hithez sem. Egyszerűen ahhoz van köze, hogy az ember felismeri a saját felelősségét a világban és a saját képességeit. Tényleg nincs olyan, amit nem tudunk megvalósítani. Én már olyan hatalmasakat álmodok, ami már-már poén. Már úgy vagyok vele, ha ezek az álmok, amiket kigondoltam magamnak, megvalósulhattak, akkor mi lenne, ha most álmodnék egy mégnagyobbat és akkor az is megvalósul. És ezt nagyon nagy vonalakban a kabbalának köszönhettem és annak tudom be.

    Még az interjú elején említetted, hogy a spiritualitás miatt ma már minden gonosz dolog fáj neked. Pont ezt érzi sok ismerősöm is, akik egyfajta összegyűrt golyóként kezelik a spiritualitást, amiben benne van az, hogy a spiritualitás gyengeség – illetve gyengévé tesz – és hogy a hozzá kapcsolódó problémák egyfajta „first world problemek”. Mit tudsz az ilyen embereknek mondani?

    Azt, hogy semmi más nem fogja megváltoztatni a világot, csak a spiritualitás. Aki azt gondolja, hogy ez egy luxus, hogy ez egy póz, az egy olyan mérhetetlenül nagy tévedés áldozata, ami halálos. Aki azt gondolja, hogy a politika vagy a gazdaság vagy a személyes karrierünk vagy bármi más gyakorlatilag fontosabb, mint az, hogy megtanuljuk szeretni saját magunkat, felismerjük a bennünk rejlő lehetőségeket és ezután másokban is megpillantsuk azt, hogy ők is éppolyan határtalanok mint mi és őket is megtanuljuk szeretni, ennél semmi sem lehet fontosabb. Mert ez az egyetlen dolog, ami képes lesz problémákat megoldani.

    Ha valaki képes a másik ember szemébe nézni és rájönni, hogy ez az ember tök ugyanolyen mint én, akkor soha többé nem lennének problémáink. Az emberek nem tudnak belekötni abba, akibe látja azt a törékenységet, törekvést , erőt, azt a szépséget, amit saját magában is megpillant időről időre. Mert még aki a leginkább utálja magát, az is felkel reggel, felöltözik reggel, mert oltalmaznia akarja magát, mert szereti saját magát.

    Nyilván nem azt mondom, hogy mindenki hagyja ott minden materiális dolgát és menjünk el mindannyian Izraelbe és táncoljunk sábátkor fehér ruhában a Tóra körül. Mindenkinek meg kell magában találnia ezt a szikrát, amiből később olyan fényességet varázsolhat, ami nem csak a saját életét ragyogja be, hanem mindenki más életét is.

    Kanicsár Ádám András

    Stúdiófotók: Lital Zakuine

    Szabadtéri fotók: Ofer Atias

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon