MENÜ
  • Sorsdöntő percek

    Lippai Zsolt nem magára gondolt, amikor jelentkezett az 1 perc és nyersz! című játékba. A vetélkedő pénteki versenyzője népes családdal büszkélkedhet, összesen hat gyereket nevelnek közösen feleségével.
    “Albérletben lakunk, de nagyon szeretnénk már egy saját kis otthont. Hatan élünk együtt, a két első gyerekem a volt feleségemmel maradt. A kicsik közül négyen tartósan betegek, havonta súlyos tízezrekbe kerül a gyógyszerük, hiszen van, ami Németországból érkezik.
     A tavalyi év utolsó napján felmondtak nekem a munkahelyemen, azóta nem találtam állást, így most abból élünk, amit az államtól kapunk. Azért jelentkeztem a játékba, hogy a nyereményt egy saját tulajdonú lakásba tudjuk befektetni, amiről eddig csak álmodni mertünk” – nyilatkozta Lippai Zsolt.

    A játékos elárulta, hónapokig készült a vetélkedőre. Kedvenc vesrenyszáma a fenékrázós pingponglabdás játék volt. Érdekes módon ebben is megmutathatta tudásár, hiszen pont ez a feladat segítette hozzá őt és egyben családját is a nyereményhez. 
    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon