MENÜ
  • Social klip: Felkel a város

    Egy igazi közösségi dalfilmmel jelentkezett napjaink egyik legjobb bulizenekara, a Kelemen Kabátban.

    A Felkel a város című számukhoz egy városnyi rajongó küldött be videót, ezekből állt össze az új social klip, ami most már itt látható, a zenekar pedig hamarosan, pontosan december 27-én az A38-on lesz hallható.

    “Mindenképpen személyes, közvetlen klipet szerettünk volna, ezért kértük meg a közönségünket, hogy küldjenek videókat a saját reggelükről” – meséli a klip eredettörténetét Horváth Boldi, a zenekar frontembere. A felhívásra szép számmal özönlöttek a különböző stílusú rövidfilmek, ezekből és persze a zenekar saját felvételeiből állt össze végül az anyag. “Annak ellenére, hogy elkektikus lett a végeredmény, a reggeli hangulat egységesen sugárzik minden pillanatából és erősíti dal hangulatát” – összegzi Boldi az eredményt. A saját forgatott anyagok Gosztola Ábrisnak köszönhetők, a klipet pedig Lehel Olivér ollózta össze és rendezte dalfilmmé.

    A most debütáló film mellé egy rendhagyó évzáró koncertet is csatol a Kelemen Kabátban csapata: élőben soha nem hallott ritkaságokkal és vadiúj dalokkal, vendégek sorával egy extrahosszú built ígérnek december 27-én az A38 hajón.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon