MENÜ
  • Selena Gomez nem bocsát meg

    A fiatalok barátai a médiának arról is beszámoltak, hogy Bieber és Gomez az új évben még nem is találkoztak.

    Írtunk már novemberben arról, hogy a nemzetközi zenei élet fiatal álompárja közel két év után szakított. Akkor a fő ok az volt, hogy munkájuk miatt az elmúlt időszakban mindketten rendkívül elfoglalttá váltak és egyszerűen nem tudtak időt fordítani egymásra. Aztán decemberben, az ünnepek előtt lábra kaptak olyan hírek, hogy talán ismét összejönnek. Mostanra azonban kiderült, hogy ebből semmi nem lesz. Nem Bieberen múlt!

    Az ok ezúttal azonban egyáltalán nem az, amit korábban hangoztattak. Állítólag december harmincadikán hatalmasat veszekedtek egymással és ez volt végül az a pont, ami végleg betette a kulcsot Selenánál. Szerinte ugyanis Bieber egyszerűen “rossz hatással” van rá. Arról nem is beszélve, hogy az a bizonyos legutolsó összekapásuk annyira mélyen érintette, hogy képtelen lenne valaha is megbocsájtani Biebernek.

    Ki tudja ebből mi igaz és mi egy kis túlzás? Mindenesetre Bieber állítólag alaposan padlót fogott. Talán ez az oka múlt heti cigizésének is? A fiatalok barátai a médiának arról is beszámoltak, hogy Bieber és Gomez az új évben még nem is találkoztak. Úgyhogy tényleg baj lehet!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon