MENÜ
  • Scrabble-játék közben zaklatta alkalmazottját

    Egy egészségügyi központ főnöke állítólag a népszerű szókirakós játék során zaklatta alkalmazottját, ezért eljárás indult ellene.

    A férfi állítólag szexuális töltetű szavakat illesztett be, melyeket a hölgy kezdetben kínos mosollyal, majd egyre nagyobb felháborodással nyugtázott. A meghallgatás során a nő azt mondta, hogy megijedt és borzalmasan megalázottnak érezte magát, de mivel új munkahelyét nem akarta elveszíteni, folytatta a játékot.

    A cseppet sem kedves főnök állítólag kezdetben a “mell”, “fenék” és a “szex” szavakkal próbálkozott, majd később egészen undorító mélységekig merészkedett, például – némi helyesírási hibával – egész egyszerűen “ba***ható”-nak nevezte játszótársát. A nő ezután pár hétig betegállományba vonult, arra hivatkozva, hogy idegei felmondták a szolgálatot, de továbbra sem beszélt senkinek az esetről. Ekkor azonban állítólag fenyegető üzeneteket kapott a főnöktől, ami az utolsó csepp volt a pohárban, így a rendőrséghez fordult.

    A meghallgatás első része már lezajlott, ha bebizonyosodik a zaklatás ténye, a kellemetlenkedő főnök akár 4 év börtönbüntetésre is számíthat.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon