MENÜ
  • Sci-fibe illő tervekkel készült megnyerni a II. világháborút a Luftwaffe

    Fából és alumíniumból készült sugárhajtású repülőgépek, távirányítású hőkövető rakéták, szuperszonikus sebességű bombázók.

    A II. világháború alatt a Harmadik Birodalom mérnökei számtalan befejezetlen vagy csak tervrajzokon létező ötletekkel jelentkeztek, melyek közül néhány képes lett volna teljes városokat is eltüntetni a Föld színéről. Egy valamivel azonban ők sem számoltak… az idővel. A DoQ-n augusztus 19-én debütáló Titkos Luftwaffe-repülőgépek című dokumentumfilmje speciális számítógépes grafikával létrehozott felvételeken mutatja be, hogyan feszegette a harci technológia határait a világ két szuperhatalma a XX. században.

    A keleti fronton az oroszok előretörése, a nyugati fronton pedig a szövetséges haderők jelentették a legnagyobb problémát a Harmadik Birodalom számára, ezért Hitlerre és mérnökeire egyre nagyobb nyomás nehezedett. Nem volt más választásuk, mint a lehető legrövidebb idő alatt kifejleszteni olyan „csodafegyvereket”, amelyekkel megnyerhetik a háborút.

    Az egyik „csodafegyver” egy új típusú sugárhajtású repülőgép volt, amelynek célja az Egyesült Államok és a Brit Birodalom légierejének térdre kényszerítése lett volna. Nem egészen 74 nap alatt sikerült megalkotni az első Volksjäger (jelentése: népi vadászrepülőgép) repülőgépet. A repülő egyszerű anyagokból, teste alumíniumból, szárnyai pedig fából készültek, így csupán 90 napra volt szükség az elkészítéséhez.  Közel 900 km/órás sebességét azonban nem bírta ki a felhasznált ragasztóanyag, így használata rendkívül veszélyessé vált. A Brennender Sarg-nak, azaz „égő koporsónak” gúnyolt repülőgép nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen mindössze egyetlen ellenséges brit repülőgép lelövése fűződik a nevéhez.

    Másik „csodafegyverként” kifejlesztették a Focke-Wulf Ta 183 szuperszonikus vadászgépet, amely képes lett volna az amerikai rombolók közel 9 kilométeres magasságába repülni. A vadászgép közel 1000 km/órás sebessége miatt azonban új légifegyverekre is szükség volt. A Harmadik Birodalom a világ első huzalvezérelt levegő-levegő rakétájával, a Ruhrstahl X-4-gyel szerelte fel a repülőgépet, amelyet távirányítással lehetett vezérelni a pilótafülkéből. Éles bevetést ezekkel a fegyverekkel végül sohasem végeztek, ám az irányítási rendszer a páncéltörő rakétáknál elterjedt módszer lett. Mindemellett a németek foglalkoztak infravörös vezérlésű rakéták megépítésének lehetőségével is, ám ezek a tervek a háború alatt nem valósultak meg.

    Hitler fanatikusan meg volt győződve arról, hogy a végső győzelem eléréséhez New York városát teljes egészében el kell pusztítani. Ebből a célból fejlesztették ki külsőre egyik legbizarrabb repülőgépüket, a sugárhajtású, Ho-229 csupaszárny bombázót, amelyet a lopakodógépek elődjeként tartanak számon. A test nélküli gép képes lett volna annyi üzemanyagot tárolni, amely elegendő lett volna elrepülni New Yorkig, véghezvinni a támadást, majd visszatérni a bázisra, mindezt úgy, hogy egyedülálló kialakításának köszönhetően a gép teljesen észrevétlen marad a radarrendszerek előtt. A konstrukció azonban nem volt tökéletes, valamint a sugárhajtóművek megbízhatósága is messze állt az elfogadhatótól. 1945-re a német légierő kifogyott a tapasztalt pilótákból, üzemanyagból és az időből, ezért a bombázó bevetése végül elmaradt. Vajon hogyan alakult volna a háború végkimenetele, ha a Harmadik Birodalomnak elég ideje marad megalkotni az ötleteket?

    Tudjon meg még több érdekességet a Titkos Luftwaffe-repülőgépek című dokumentumfilmből augusztus 19-én este 21.00 órától a DoQ műsorán!

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Álomszerű leánykérés az Álomutazón

    Bulvár
    dec. 27., csütörtök

    Felújítják az Álomutazót karácsonyra

    Bulvár
    dec. 20., csütörtök

    Varga Viktor temetésen kezdte

    Bulvár
    dec. 14., péntek

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Felújítják az Álomutazót karácsonyra

    Ők A Dal 2019 indulói

    Világsztár dömpinggel kezd a STRAND Fesztivál!