MENÜ
  • Schobert Norbi még mindig fél

    Hiába sikerült jól a műtét, a házaspár még nincs túl a nehezén.

    Schobert Norbi megdöbbentő dolgokat árult el műtétje után, többek között azt, hogy megírta a végrendeletét, és összeállította a bakancslistáját.

    “Igen, írtam végrendeletet. Azaz a kártyáimat átírattam kettőnk nevére, a cégemben megtettem őt a vezetőnek, azaz nincs semmim, se vagyonom, se cégem, csak egy Rékám” – mesélte felesége kezét szorongatva.

    A beavatkozás előtt minden idejét a családjának szentelte, sokat utazgattak, közben szisztematikusan fölmérte a lehetőségeit.

    “Nem sajnáltam a pénzt, voltam Amerikában, Münchenben is, elsősorban azért, hogy megnézzem a lehetőségeimet, milyenek a gyógyulási esélyeim.”

    Arról is beszélt, hogy az orvosok műtét nélkül maximum három évet jósoltak neki.

    “Tudtam, hogy a műtét elkerülhetetlen, de vártam. Vártam, hogy hová fejlődik az orvostudomány, és így dr. Székely László professzornak köszönhetően az első voltam, akit ezzel az új eljárással műthettek itthon. Sőt, talán Európában is.”

    És bár a beavatkozás sikerrel járt, Norbi nem nyugodott még meg, lelkileg nincs túl jó passzban.

    “A beavatkozást előtt vidám voltam, bizakodó, ám a műtét óta félek. Gyakran arra riadtam fel az éjszaka közepén, hogy azt álmodtam, megállt a szívem. Sokszor fulladok, és bármilyen apró fájdalmam van, azonnal szaladok az orvoshoz. Félek a haláltól.”

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon